Hirdetés

Győzelemre készülnek a hollandok

Futball-Eb - Akár két pont is elég lehet a továbbjutáshoz az Európa-bajnokság C csoportjában, ahol a már biztosan csoportelső Hollandiát leszámítva három együttes, Románia, Olaszország és Franciaország versenyez még a negyeddöntős szereplésért. A legkedvezőbb helyzetben Victor Piţurcă válogatottja van, amely jelenleg 2 ponttal áll, és ha legyőzi a hollandokat, a legjobb nyolc közé jut.

Gazda Árpád

2008. június 17., 00:002008. június 17., 00:00

A románok akkor is továbblépnek, ha döntetlent játszanak, vagy legtöbb két góllal maradnak alul, míg az 1-1 pontos olaszok és franciák közötti mérkőzésen egyik együttes sem tud nyerni. Az is megtörténhet, hogy a három jelölt teljesen azonos mérleggel zár – ehhez 3-0-s román vereségnek, a másik találkozón pedig gól nélküli döntetlennek kell születnie, így mindhárman 2-2 ponttal, 1-4-es gólaránnyal végeznének. Ez esetben az UEFA-együttható dönt, amely az Eb-, illetve a 2006-os világbajnokság selejtezőiben nyújtott teljesítmény szerint az olaszoknak kedvezne. Ha a románok legalább négy góllal kikapnak, a másik összecsapás pedig döntetlennel zárul, az így azonos mérleggel rendelkező olaszok és franciák tizenegyespárbajban döntenének a továbbjutóról.
Hollandia a már biztosan csoportelső csapat nyugalmával várja a csoportkör végét. Marco Van Basten tanítványai egy rossz teljesítménnyel továbbjuttathatnák a románokat, ám nem erre készülnek. „Már azt is tragikusnak tartom, ha a nyaralás alatt kikapok pingpongban, hát még ha a románoktól futballban” – nyilatkozta Van Persie. A holland játékosok azt is érvként hozták fel, hogy nem okozhatnak csalódást a több tízezer fős szurkolótáboruknak, illetve a bosszúvágyat is kiemelték – a selejtezőben otthon 0-0-t játszottak a románokkal, idegenben pedig 1-0-ra kikaptak, így csak csoportmásodikként jutottak ki az Eb-re. A hollandok szerint az is mellettük szól, hogy akár az eddig kispados játékosok is nagy bizonyításvággyal lépnének pályára, a csapat pedig mindenképpen lendületben szeretne maradni az egyenes kieséses párharc előtt.
A románok viszont többek között Van Bronckhorst példáját emlegetik, aki már az Eb előtt kijelentette, a Piţurcă-csapattal együtt szeretne továbbjutni, amely ma a homlokcsonttörést szenvedett Mirel Rădoi, illetve az eltiltott Dorin Goian nélkül száll harcba.

Hírösszefoglaló

C csoport, 3. forduló: Hollandia–Románia (m2, RTV 1, 21.45), Franciaország–Olaszország (m1, RTV 2, 21.45).

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés