
Győzelemmel kezdte magyarországi felkészülési mérkőzései sorát a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata: Vasile Miriuță együttese szerdán 2-0-ra nyert Felcsúton, a Puskás Akadémia FC vendégeként.
2014. július 03., 13:432014. július 03., 13:43
Az erdélyi vasutascsapat uralta az elmúlt idényt az NB I 10. helyén záró együttes elleni találkozót. A 11. percben Negruț egy oldalról beívelt szabadrúgást követően fejjel szerezte meg a vezetést, majd a 85. percben Grégory Tadé büntetőből állította be a végeredményt.
A CFR – amely korábban otthon 4-0-ra verte a Marosvásárhelyi ASA-t – pénteken a Győri ETO-val, vasárnap pedig a Kecskeméti TE-vel méri össze erejét. A Kolozsvári Vasutas július 17-én már tétmeccset játszik a vendég szerb Jagodinával az Európa Liga második selejtezőkörében.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!