
„Mindent beleadtunk, mindent megpróbáltuk, nagyon sajnáljuk, hogy az utolsó három percben nem összpontosítottunk eléggé a védelemben” – fogalmazott Mihnea Chioveanu, a Nagyváradi VSK vízilabdázója, miután csapata hiába nyert 13-9-re a Mornar Split ellen, mert az Eurokupa elődöntőjébe a horvát együttes jutott tovább 23-22-es összesítéssel.
2015. december 17., 16:042015. december 17., 16:04
A hajrá döntötte ugyanis el a szerda esti meccset, hiszen a hazai szurkolók által „űzött” román bajnok nem csak ledolgozta az idegenben felhalmozott ötgólos hátrányát, hanem már a végső sikerhez szükséges hattal is vezetett, ám az elkövetett hibák megpecsételték sorsát.
A sorozat elmúlt idényében döntős vendégek az utolsó negyed kulcsmomentumaiban szereztek két találatot – ebből az egyiket azután, hogy a piros-kékek megúsztak támadásban, de szó szerint elfelejtették elvenni a megszerzett labdát –, azonban a váradiaknak még volt egy esélyük arra, hogy hosszabbításra mentsék a párharcot.
A játékvezető ekkor – a vezetőedző és a másodedző után – a Mornar harmadik szakvezetőjét is reklamálás miatt a lelátóra küldte, miközben a két legjobb pólósuk, Viskovic és Goreta már összegyűjtötte a három kiállítását. Az egész uszoda talpon állva biztatta az utolsó támadásukat szervező hazaiakat, de a horvátok kapusa a helyén volt, és védett, hogy aztán a medencébe ugró edzőivel együtt ünnepelje a sikert. A váradiak viszont idén elbúcsúztak az európai szerepléstől – nem maradt más feladatuk, minthogy a hazai bajnokságban megvédjék címüket.
A Mornar mellett az Eurokupa elődöntőjébe jutott a Szeged – 13-8-ra kikapott Hannoverben, de korábban 9-3-ra nyert hazai környezetben –, a Brescia és a Szintez Kazany.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
szóljon hozzá!