
Fotó: MTI
Nyolc évvel ezelõtt elhagyta legnagyobb sikerei színhelyét, Veszprémet, és Görögországba igazolt, majd idén januárig Svájcban edzõsködött. Most pedig elvállalta a Nemzeti Ligában 11. helyezett, a Challenge Kupa negyeddöntõjébõl hétvégén kiesett Temesvári Poli Izometal vezetõedzõi tisztségét. Miért éppen Temesvár?
Januárban hagytam el Svájcot, a februárt Magyarországon töltöttem, és úgy terveztem, nyár elõtt nem fogok neki semminek. Ám több barátom is felhívta figyelmemet a temesvári kézilabdacsapatra: többek között a marosvásárhelyi születésû Majeri Zoltán kapus, aki korábban Temesváron is játszott, most pedig Norvégiában véd. Szóltak, hogy legalább látogassak oda. Eleinte vonakodtam, de annyira jólesett, hogy mindenképpen engem szeretnének, hogy végül két és fél hónapra, a bajnokság végéig elvállaltam a feladatot.
A bajnokságból hat forduló maradt hátra. Lehet ennyi idõ alatt maradandót alkotni?
Minden hirtelen történt. Szombaton látogattam ide elõször a Benfica elleni Challenge Kupa-mérkõzésre. Nagyon kedvesen fogadtak, és mivel otthon semmi más foglalatosságom nem akadt, igent mondtam az ajánlatra. A csapat jelenleg a középmezõny és a kiesés között billeg, így nagy kihívás számomra, hogy hat forduló alatt jó eredményeket érjek el. A klubvezetõk hosszú távra terveznek, szerették volna, ha két és fél éves szerzõdést kötünk, de én azért megvárom a nyarat, és akkor majd eldõl, hogyan tovább. Nehéz hosszú távon tervezni, mert abszolút nem ismerem a romániai kézilabdát. Sohasem úgy vágok neki egy feladatnak, hogy az esetleges kudarcra gondolok, minden lehetõségbõl a maximumot szeretném kihozni.
Nem titkolta, hogy januárban azért tért vissza Magyarországra, hogy végre otthon is edzõsködhessen. Nagy csalódást jelent, hogy végül nem kapott ajánlatot?
Nem voltam csalódott, mert otthon nem is vártam, hogy nyolc csapat bejelentkezzen Éles Józsiért. Sok olyan magyar edzõ van, aki éppen a „levegõben lóg”, és értük sem kapkodnak. Ilyen az élet, ha otthon öt évig nem kapok állást, akkor öt évig kell külföldön dolgoznom. Persze, hogy vérzik a szívem amiatt, hogy külföldieket kell kézilabdázni tanítanom, de ha ez így alakult, akkor ezt kell csinálnom.
Bár a felkérések elmaradtak, neve felmerült a magyar nõi válogatottal kapcsolatosan is. Elvállalta volna a szövetségi kapitányi tisztséget?
Simán átvenném a magyar kézilabda-válogatott irányítását. Játékos-pályafutásom alatt is pozitívan gondolkodtam, minden feladattal megbirkóztam, a válogatottat is elvállaltam volna. Van rá jó néhány példa, hogy fiatal edzõk nagy dolgokat értek el csapatukkal. Ez most nem jött össze, de emiatt sem estem kétségbe, bízom benne, hogy a jövõben lesz még ilyen lehetõségem.
Edzõi karrierjét külföldön, Svájcban kezdte. Jó iskolának bizonyult?
Igazán jó iskola az lett volna, ha az elképzeléseimet az anyanyelvemen tudom közölni a játékosokkal. Ezzel együtt szép eredményeket is elértem, emellett megtanultam németül. Svájc különleges hely, bár nehéz volt kijönni az emberekkel, de ezt az akadályt is vettem, ezért nem félek attól, hogy Romániában hasonló problémáim adódhatnak.
Svájcban eleinte játékos-edzõként dolgozott. Elõfordulhat ez Temesváron is?
Játszani már soha nem fogok. Már leépítettem magam, nagyon nehéz helyzetben kell hogy legyen az a csapat, amely arra szorulna, hogy én is beálljak. Utolsó csapatomnál, az Endingennél közel voltunk ehhez: decemberben és januárban inkább kapus voltam, mint edzõ. Védeni nem védtem, de szó volt arról, ha a kapusok megsérülnek, vagy nem jönnek edzésre, akkor én állok be.
Temesvárra megérkezve meghívta egy sörre a Benficával szembeni kudarc miatt letört leendõ tanítványait. Ilyen könnyen megy a beilleszkedés?
A játékosokkal angolul kommunikálunk, ez még egy kicsit problémát jelent, nehéz a németrõl angolra állni. Az viszont jó, hogy két magyar játékos is van a keretben. A szintén magyarországi Fekete Istvánt és Varga Lászlót hozzám hasonlóan kellemes csalódás érte, amikor Temesvárra érkezett. Most már azt mondják, életük végéig is itt maradnának. Én is nagyon jól érzem magam, és még jobb lesz, ha megismerem a környéket. Kicsit sok az autó, de ezzel is megbirkózom majd.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.