Hirdetés

Gyógyítgatni próbálják a HSC-t

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Még mindig nem lehet tudni, hogy ki lesz a története leggyengébb szezonját záró Csíkszeredai HSC élvonalbeli felnőtt férfi jégkorongcsapatának vezetőedzője a következő idényben. 

Dobos László

2015. május 20., 13:562015. május 20., 13:56

A kedd esti, volt hokisok, szponzorok, valamint számos meghívott jelenlétében megtartott sajtótájékoztató gyakorlatilag fórummá alakult át, amelyen kevés konkrét újdonság hangzott el.

„Nem mondunk neveket, nem mondunk számokat, nem beszélünk cégekről, összegekről” – mondta többször is az est folyamán Rajz Tamás, a HSC menedzsere. Felvázolta viszont elképzeléseit, és segítséget kér ezek megvalósításához.

A jelenlegi helyzetet az 1990-es évek eleje történéseihez hasonlította. Akkor, az 1989-es fordulat után a Sportklub teljes csapata külföldre távozott. Antal Előd edző vezetésével új csíki hokicsapat épült, teljesen hazai nevelésű játékosokból állt az együttes, amely az 1996-97-es idényre érett be: akkor nyert Csíkszereda képviselője újra bajnokságot sok-sok év után.

Rajz már korábban jelezte, hogy szeretnék hazacsábítani a csíki hokisokat, magasabb szintre emelni a szakmai munkát és megerősíteni az együttes reklámhordozó erejét. Amint az kedd este kiderült, eddig a fiatal Sofron Ádámot, Sofron István unokatestvérét sikerült visszacsábítani, hazatért unagyakkor a korábban kölcsönadott Onodi Ottó kapus Galacról, Okos Csanád Debrecenből és Antal Zsombor Brassóból.

Számos más játékossal tárgyalnak, de nevek nem hangzottak el. Az viszont igen, hogy a HSC játékoskerete papíron 30 hazai játékosból áll, de csak 20-nak van érvényes szerződése. Közös felkészülés még nem volt, mindenki egyénileg, külön-külön edz. 

Megtudtuk, hogy pár napig Csíkszeredában tartózkodott a kanadai, magyar gyökerekkel rendelkező Joey Simon, akivel Rajz tárgyalt arról, hogy legyen a HSC edzője, de nincs meg a pénz arra, hogy fizetést, lakást és kocsit biztosítsanak számára. A szakosztály következő idényre tervezett költségvetése csak 80 százalékban van lefedve, két legnagyobb támogatója a román sportminisztérium és Csíkszereda városi önkormányzata. Több nagyobb szponzor ugyanakkor visszalépett, a hiányt pedig még nem pótolták.

Rajz viszont fontosnak tartotta kiemelni, hogy a Székesfehérvári Alba Volán és a Magyar Jégkorongszövetség támogatást ígért a csíki hokinak, partner lesz a székely hoki „gyógyításában”.

Cseke Szilárd, a Sportklub aligazgatója hangsúlyozta, azért esett a választás Rajz Tamásra, mert az elmúlt évek során számtalan kritikát kaptak, sokan azt kifogásolták, hogy sem ő, sem pedig az igazgató nem volt hokis. „Most itt van Rajz Tamás, ő jégkorongozó volt, a hoki világából jött, és teljes mértékben támogatja a Sportklub vezetősége” – szögezte le.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés