Hirdetés

Gera ollózva lőtt gólt a Manchester Unitednak

Gera Zoltán több mint hat hónap után talált be ismét a Premier League-ben. A Fulham magyar válogatott futballistája csereként állt be a Manchester United elleni hazai mérkőzésen, és a 87. percben örökre emlékezetessé tette fellépését szurkolói számára: az ötös előtt jobb lábbal felpördítette a labdát, és ollózva Van der Sar kapujába továbbította a játékszert.

Hírösszefoglaló

2009. március 23., 11:062009. március 23., 11:06

A Fulham ezzel már 2-0-ra vezetett a Scholes kiállítása miatt a 18. perctől emberhátrányban játszó angol bajnoki, illetve Bajnokok Ligája-címvédő ellen, amely egy percre rá Rooney kiállítása miatt újabb játékosát vesztette el, és már nem tudott szépíteni sem. A Manchester United 147 mérkőzés után szenvedett egymást követő két találkozón vereséget. Az elmúlt körben a vendég Liverpooltól kapott ki 4-1-re.

„Angliában még nem rúgtam ekkora gólt, és az is biztos, hogy pályafutásom három legszebb találata közé tartozik a San Marino elleni ollózással meg a Fradiban a Sopronnak lőtt gólommal együtt – mondta Gera Zoltán. – Azért is örülök neki, mert a Fulham szurkolói eddig nem túl sok látványosságot láttak tőlem, most legalább megtudták, mire vagyok képes.Talán még sohasem rúgtam ilyen fontos gólt, a megítélésemnek is jót tett, ráadásul nem kiscsapatnak, hanem a Manchester Unitednek lőttem. Ettől még nem leszek automatikusan a kezdőcsapat tagja, de léptem egyet előre”.

Az angol élcsapatok közül a Chelsea is vereséggel zárta hétvégi összecsapását: 1-0-ra kikapott a Tottenham vendégeként. Olaszországban a Juvnetus magabiztosan, 4-1-re nyerte meg az AS Roma elleni idegenbeli rangadót. Németországban kikapott Dárdai Pál csapata, az éllovas Hertha, így többen is egy pontra közelítették meg a berlinieket.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés