
A házigazda belga válogatott ellen kezdi meg szereplését a román teremlabdarúgó-válogatott az Antwerpenben kedden kezdődő Európa-bajnokságon. Nelu Stancea kapitány 18-as keretében négy vásárhelyi, két udvarhelyi és egy szentgyörgyi labdarúgó is helyet kapott.
2014. január 27., 15:292014. január 27., 15:29
A román futsalválogatott 2007 és 2012 után harmadik alkalommal jutott ki a kontinenstornára, melyet idén Belgiumban 12 csapat részvételével rendeznek. A kijutott csapatokat négy hármas csoportba sorolták, ahonnan az első két helyezett jut tovább, a negyeddöntőtől egyenes kieséses rendszerben folytatódik a torna. A román válogatott az A csoportban Belgium mellett Ukrajna együttesével mérkőzik, továbbjutás esetén a B jelű trióból kap ellenfelet a legjobb nyolc között.
Nelu Stancea szövetségi kapitány a válogatott pénteki elutazása előtt arról beszélt, hogy nehéz lesz továbbjutni a csoportból, de a csapat a selejtezőben már megmutatta erejét: „A legerősebb kerettel mehetünk az Európa-bajnokságra, és reméljük, hogy továbbjutunk a csoportból. Bízom a csapatban, a fiúkban, akik megnyerték a Szerbia elleni selejtezőt, amely előtt mindenki esélytelennek tartott minket. A statisztikákat nézve az ukránok elleni mérkőzés lesz a nehezebb, de mindkét ellenfél nagyon erős. Az első mérkőzés nagyon fontos lesz, utána meglátjuk.\"
A január 28. és február 8. között zajló belgiumi kontinensbajnokság legnagyobb esélyese Spanyolország, amely az eddigi nyolc kiírásból hatszor szerzett aranyérmet, Belgiumba pedig négyszeres címvédőként utazott. A belga válogatott elleni első mérkőzést a román csapat ma 22 órától játssza, a találkozót az Eurosport 2 élőben közvetíti.
Teremlabdarúgó-Európa-bajnokság, csoportbeosztások:
A csoport: Belgium, Románia, Ukrajna
B csoport: Hollandia, Portugália, Oroszország
C csoport: Szlovénia, Azerbajdzsán, Olaszország
D csoport: Horvátország, Csehország, Spanyolország
A román keret: Vlad Iancu (Dévai Autobergamo), Andrei Grigoraş (Sepsiszentgyörgyi Spicom), PetrişorToniţa (Galaci United) – kapusok
Robert Matei, Cristian Matei, Robert Lupu (Autobergamo), Cosmin Gherman, Dumitru Stoica, Florin Ignat, Ion Al-Ioani, Bogdan Covaci (Marosvásárhelyi City\'Us), Gabriel Dobre, Emil Raducu (Balzan Futsal – Málta), Marian Şotârcă, Ionuţ Movileanu (Dunărea Călăraşi), Szőcs László, Mánya Szabolcs (Futsal Klub Székelyudvarhely), Liviu Ruxandari (CSMS Iaşi) – mezőnyjátékosok
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!