Hirdetés

Futball-VB: kivégzés Fokvárosban

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

A világbajnokság eddig egyik legjobb iramú mérkőzésén 7-0-ra végezte ki a portugál válogatott Észak-Koreát a G csoport tegnap délutáni mérkőzésén. Az ázsiaiak egy ideig tartani tudták az iramot Ronaldóékkal, de amint az első bekapott gól után rutintalanul, a védekezést feladva kitámadtak, a luzitánok szélsebes kontrákból eldöntötték a mérkőzés sorsát a végére összeomló, már biztosan kieső Dzsong Te Szeékkel szemben.

Balogh Levente

2010. június 22., 11:252010. június 22., 11:25

A győzelmi kényszerben játszó portugálok ezúttal mellőzték az első meccsen látott passzív játékot, és igyekeztek gyors, sokpasszos taktikával közel kerülni Ri Mjong Guk kapujához a szakadó fokvárosi esőben. A csapat legaktívabb tagja Cristiano Ronaldo volt, aki szokás szerint baloldali elfutásaival próbált veszélyeztetni. Ez már rögtön a meccs nyitányában helyzetet eredményezett: a Real Madrid sztárja húszról küldött a védő lábán is megpattanó lövést a koreai kapu felé, amely azonban a kapus kezében landolt.

Ricardo Carvalho még nála is nagyobb helyzetet hagyott ki: egy szögletből érkező beívelés után fejelt a kapufára. Az ázsiaiak sem adták azonban meg magukat: Csa Dzsong Hjok átlövéssel próbálkozott, majd egy kontra végén Hong Jong Dzso futott el a jobb oldalon, hosszú sarokra tartó lövését pedig Eduardo kapus a középen érkező Pak Nam Csol elé tornászta, aki azonban 14 méterről fölé fejelt.

Ezt követően, bár a portugálok birtokolták többet a labdát, egyáltalán nem kerültek nyomasztó fölénybe, sőt: nyílt sisakos, pörgős játék alakult ki. A háló végül először a koreai oldalon zörrent meg: a jobb oldalon elfutó Tiago szöktette a tizenhatos vonalán álló Meirelest, aki nyolc méterről a kapuba passzolt. Ettől még jobban fölpörögtek a koreaiak, akik végig támadták a félidőt, de hiába, a portugálok jól védekeztek, és inkább ellentámadásokból próbáltak eredményesek lenni.

Hasonló iramban kezdődött a második játékrész is, de a portugálok egyre többször kerültek ajtó-ablak helyzetbe villámgyors kontrákból. Ennek előbb-utóbb góllá kellett érnie, és Simao Sabrosa volt az, aki végül be is lőtte a ziccert: Meireles tálalt elé jobbra, ő pedig a tizenhatosba befutva Ri Mjong Guk lába között helyezett a hálóba. A védekezéssel nem törődő, kitámadó ázsiaiak még meg sem emészthették a második gólt, máris jött a harmadik és a negyedik: előbb Coentrao futott el a bal szélen, majd a középen érkező Almeida elé tálalt, aki hat méterről a hálóba bólintott.

Majd Cristiano Ronaldo ugyancsak a bal szélről rúgatott gólt az érkező Tiagóval. A végéig a portugálok a koreai védelem teljes szétesését kihasználva szinte minden percben kialakítottak egy-egy hasonló ziccert, hármat pedig a zárás előtt a frissen beállt Liedson, az addig többször próbálkozó Ronaldo, majd Tiago gólra is váltott. Bár esélyük volt rá, a portugálok többször már nem találtak be, de Észak-Korea így is alaposan megalázva könyvelte el biztos búcsúját a vb-től.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés