Hirdetés

Futball-VB: fölszállott a kiwi

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Új-Zéland most az elejére tartogatta a csattanót, de az így is nagyot szólt: a szlovákok ellen a hajrában egyenlítő együttes tegnap korai gólja után tartotta sakkban a címvédő olaszokat, és újabb vb-pontot szerzett.

Kiss Csaba

2010. június 21., 10:092010. június 21., 10:09

Egy nagy különbséget már a mérkőzés elején fel lehetett fedezni a két csapat között: amíg az új-zélandiak tudták, hogy mit akarnak (védekezni és ívelésekkel próbálkozni), addig az olasz együttes csak kereste a fogást ellenfelén. A 7. percben pedig jött a hideg zuhany: egy balról beívelt labda Cannavaro hasára pattant, Smeltz pedig lecsapott a játékszerre és 4 méterről belőtte az olasz kapuba. A guatemalai Carlos Batres és segítőtársai azonban nem vették észre, hogy az érkező labdába egy új-zélandi fej is beleért, így a találat lesből született.

A gól mindenesetre „meghozta” az olaszok játékkedvét, akik minden áron megpróbáltak gólt szerezni, nagy nyomás alá helyezve Paston kapuját. A 27. percben Montolivo 25 méterről a kapufát találta el, de a következő percben már örülhettek az itáliaiak: Smith az ötös sarkánál rángatta meg De Rossi mezét, az olasz elesett, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. Iaquinta egyenlítése után a szünetig folytatódtak az olasz rohamok, a második játékrészben viszont már egy apatikus, fáradt együttes próbált fordítani, amelynek a cserék sem tudtak új lendületet adni.

Az olaszok lassan hozták fel a labdát a kezdeményezést továbbra is átengedő új-zélandiakra, megmozdulásaikból hiányzott az átütő erő, így a fegyelmezett kiwivédelem szinte minden izgalom nélkül vészelte át a második félidőt – sőt, egy kontrából még egy veszélyes helyzetre is tellett a csapattól. Marcelo Lippi gárdája a hajrára sem tudott ritmust váltani, továbbra is csak a távoli lövések jelentettek veszélyt, de Paston a helyén volt. A ráadás perceiben az új-zélandiak már-már olaszos rutinnal tartották a labdát, így a világ másik felén hajnali ötkor kezdődhetett az újabb buli.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés