2010. június 23., 10:352010. június 23., 10:35
Az első két kört követően meglepetésre Szlovénia vezeti a kvartettet négy ponttal, és így a legkedvezőbb helyzetben van jelenleg, mivel már az Anglia elleni döntetlen is biztosan elég a 16 közé jutáshoz – sőt a másik találkozó eredményének számukra kedvező alakulása esetén akár egy vereség is az lehet.
Az angolok a világbajnokság egyik legnagyobb csalódását okozták eddig, de Fabio Capello csapata sincs kilátástalan helyzetben: egy győzelemmel akár a csoportelsőséget is megszerezheti. A szurkolók számára viszont nem lehet megnyugtató, hogy Terry két napja nyilvánosan beszélt arról, hogy a válogatott több játékosa külön megbeszélést tartott, mert több kérdésben sem értenek egyet Capellóval. A szigetországi sajtó gyorsan kiderítette, hogy a futballisták szerint többek között a 4-4-2-es hadrend is elhibázott. Az olasz szakvezető nyilvánosan szidta meg Terryt nyilatkozatáért.
A csoport másik találkozóján az Angliához hasonlóan két ponttal álló Egyesült Államok és az eddig egypontos Algéria csap össze. A két csapat várhatóan izgalmas mérkőzést vív majd egymással, hiszen mindkettőnek győznie kell. Az amerikaiaknak a siker biztos továbbjutást jelent, Algériának pedig az egyetlen reményt. Igaz, a három pont megszerzése csak akkor nem elég továbblépésükhöz, ha mindkét meccs kevés gólt hoz, és az amerikaiakat eggyel győzik le, az angolok pedig szintén csak eggyel verik Szlovéniát.
A D csoport utolsó fordulója kínálja az egyik legizgalmasabb összecsapást a vb első szakaszában, ugyanis az eddig háromszoros vb-győztes németek a túlélésért lépnek pályára. Joachim Löw szövetségi kapitány csapatának igen nehéz dolga lesz, hiszen a négy ponttal élen álló ghánaiakkal találkozik, ráadásul kizárólag a győzelem jelent biztos továbbjutást az európai gárda számára. A döntetlen abban az esetben jelent nyolcaddöntős szereplést, ha a másik találkozón Szerbia nem győzi le Ausztráliát. A német szakvezető a csatársorban nem számíthat a kiállítása miatt eltiltott Miroslav Kloséra, a sajtó szerint minden bizonnyal Cacau helyettesíti őt. Ghána számára már a döntetlen is elegendő a továbbjutáshoz.
Az ugyanakkor némi aggodalomra adhat okot, hogy az afrikai csapat legutóbbi 12 meccsén egyszer sem tudott egynél több gólt szerezni, a vb-n pedig mindkét találatát büntetőből szerezte. A másik találkozón Szerbia és Ausztrália egyformán győzelmi kényszerrel lép pályára. Előbbinek a nyerés biztos továbbjutást, míg utóbbinak a reményt jelenti. Az ausztráloknak a sikerük mellé a németek vereségére is szükségük van a továbbkerüléshez, vagy arra, hogy a németek és ők maguk együttesen ötgólos különbséggel győzzenek. Az ausztrálok abban reménykednek, hogy az első meccsen kiállított Tim Cahill visszatérésével végre hatékonynyá válik a támadójátékuk, így reális esélyük kínálkozik a győzelemre. Ugyanakkor komoly érvágást jelent számukra, hogy ezúttal Harry Kewell és Craig Moore nem lesz bevethető eltiltása miatt.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.