Hirdetés

Forma–1: mindkét McLaren dobogós, de a győzelem másé lett

Forma–1

Behúzta. Max Verstappen haladt át elsőként a célvonalon Forma–1-es Japán Nagydíjon

Fotó: Facebook/Oracle Red Bull Racing

A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjon.

MTI

2025. április 06., 09:502025. április 06., 09:50

2025. április 06., 11:022025. április 06., 11:02

A 27 éves pilótának ez az idei első futamgyőzelme, pályafutása során már a 64., Szuzukában pedig zsinórban negyedszer diadalmaskodott.

Verstappen mögött a vb-pontversenyben élen álló Lando Norris, a McLaren brit pilótája ért célba másodikként, míg a dobogó alsó fokára a másik McLarent vezető ausztrál Oscar Piastri állhatott fel.

Hirdetés

Norris így mindössze egy ponttal vezet az összetettben Verstappen előtt.

A stratégiai elképzelések, illetve a gumik helyes kezelése miatt hosszú körökön keresztül csak „vonatozott” a mezőny, mindenki a számára ideális távolságból követte az előtte haladót.

Egy-egy előzés ennek ellenére előfordult, de a közvetlen élmezőnyben nem történt változás.

A kerékcserékre nagyjából féltávnál került sor, a McLaren megpróbálta korábban a boxba hívni Piastrit, de egy körrel később már

Norris és vele együtt Verstappen is kiállt friss abroncsokért. Ők ketten fej fej mellett hagyták el a boxutcát, de semmi nem változott, s mire minden versenyző túlesett a kerékcseréjén, visszaállt az eredeti állapot: Verstappen, Norris, Piastri volt a sorrend a dobogós helyeken.

A hajrá kezdetén a két McLaren-versenyző közel került Verstappenhez, de annyira nem, hogy a holland címvédő sikerét reálisan veszélyeztetni tudják.

Verstappen ráadásul a leintésig nem hibázott és megérdemelten nyerte meg sorozatban negyedszer a japán futamot.

„Kemény volt! Nagyon keményen nyomtam, főleg az utolsó szakaszán a versenynek, mert a McLaren versenyzői közel voltak. Nem volt egyszerű figyelni a gumikra, de boldog vagyok az eredménnyel. A hétvége nehezen indult, de nem adtuk fel! Fejlődtünk, jobbá tettük az autót, ami most volt a legjobb. Persze a pole pozíció segített abban, hogy meglegyen ez a győzelem.

Idézet
Mindig a maximumot akarjuk kihozni a helyzetből és ez most nagyon jól sikerült. Az utolsó körökben gondoltam arra is, hogy muszáj elől maradnom, mert szép történet lenne, ha így búcsúzhatnánk a Hondától. Büszke vagyok az eredményre emiatt is, és büszke vagyok arra, amit a Hondával értünk el az előző években. Ez egy tökéletes búcsúajándék”

– mondta a győztes Verstappen a futam után az M4 Sport szerint.

Lando Norris érthetően csalódott volt.

„Ezt tegnap veszítettük el. Max nem hibázott a mai napon, a tempó pedig hasonló volt, szóval ennél többet nem tehettünk. Hosszú futam volt.

Idézet
Az elejétől a végéig padlógázzal mentünk, de ez nem volt elég, és nem tudtunk semmit előhúzni a kalapból Max ellen. Megérdemelte a győzelmet. A kiállás után Max előttem volt és ő az utolsó srác, aki helyet hagy neked. Ebben ennyi volt, ez a versenyzés része. A csapat számára jó hétvége volt, nem ezeket a helyezéseket akartuk, a győzelemért jöttünk, de ez most megérdemelte Max és a Red Bull”

– mondta.

A vb-sorozat egy hét múlva, Bahreinben folytatódik.

A vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíj végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása (a formula1.com alapján):
Végeredmény, Japán Nagydíj, Szuzuka (53 kör, 307,471 km, a pontszerzők):
1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:22:06.983 óra
2. Lando Norris (brit, McLaren) 1.423 másodperc hátrány
3. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 2.129 mp h.
4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 16.097 mp h.
5. George Russell (brit, Mercedes) 17.362 mp h.
6. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 18.671 mp h.
7. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 29.182 mp h.
8. Isack Hadjar (francia, RB) 37.134 mp h.
9. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 40.367 mp h.
10. Oliver Bearman (brit, Haas) 54.529 mp h.

pole pozíció: Verstappen

A vb-pontversenyek állása 3 futam után (még 21 van hátra):
versenyzők:
1. Norris 62 pont
2. Verstappen 61
3. Piastri 49
4. Russell 45
5. Antonelli 30
6. Leclerc 20
7. Albon 18
8. Hamilton 15
9. Esteban Ocon (francia, Haas) 10
10. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 10
11. Nico Hülkenberg (német, Sauber) 6
12. Bearman 5
13. Hadjar 4
14. Cunoda Juki (japán, RB) 3
15. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) 1

csapatok:
1. McLaren 111 pont
2. Mercedes 75
3. Red Bull 61
4. Ferrari 35
5. Williams 19
6. Haas 15
7. Aston Martin 10
8. RB 7
9. Sauber 6

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget

Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget
Hirdetés
2026. október 05., hétfő

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben

Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben
2026. október 02., péntek

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors

A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart
2026. szeptember 26., szombat

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában
2026. szeptember 24., csütörtök

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban

A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK

Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK
2026. szeptember 20., vasárnap

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi

Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi
2026. szeptember 13., vasárnap

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt

Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt
Hirdetés
Hirdetés