2011. február 07., 09:422011. február 07., 09:42
A Győr remekül kezdett Oroszországban, 5-2-re elhúzott, majd egészen a félidő közepéig őrizte háromgólos előnyét. Ezután emberelőnybe került az orosz bajnok, és a 25. percben egyenlített (10-10). Azonos létszám mellett megint nem volt gond, és a szünetre visszaállt a korábbi különbség (14-11).
A második félidőben is főleg az ETO akarata érvényesült, amelynek még létszámhátrányban is sikerült kétszer betalálnia. Már 17-12-re is vezettek Görbiczék, ám az egyre agresszív és gyorsabb Dinamo felzárkózott, és – bár Konkoly Csaba vezetőedző időt kért – a 49. percben egyenlített (20-20). A sokat cserélő Győr azonban kilábalt a hullámvölgyből, ismét lépéselőnybe került, és 24-21-nél, az 55. percben már az oroszok próbálták meg rendezni soraikat.
A hajrában a Volgográd komoly erőket mozgósított, feljött 26-24-re, Pálinger azonban védéseivel segített, így értékes két ponttal zárta a nagy kirándulást a Győr, amely vasárnap a Lipcsét fogadja. A kvartett másik meccsén egyébként ugyanez a végeredmény született: a világ- és olimpiai bajnokokkal felálló norvég Larvik 26-24-re nyert a többek között korábban a Debrecent kiejtő német csapat otthonában. A másik középdöntős csoportban a szlovén Krim Ljubljana 30-26-ra verte spanyol vendégét, az Itxako Navarrát.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.