2009. december 17., 10:232009. december 17., 10:23
„A Renault folytatja F1-es szerepvállalását, és üdvözli a Genii Capitallal való stratégiai együttműködésben rejlő lehetőségeket – derül ki a tájékoztatóból. – A luxembourgi központú vállalat kifejezetten a technológiai újítások, a márkaépítés és a motorsport területein tud érvényesülni.
A részesedés tervezett eladását követően a Genii és a Renault közösen irányítja majd az F1-es istállót. A szándéknyilatkozatot a két cég 2010 elején írja alá.” Bernard Rey, a csapat elnöke mindehhez hozzátette, hogy a tegnapi bejelentés megerősíti a Renault elkötelezettségét és bizalmát a sportág irányítói felé. Ezzel egy időben az is kiderült, hogy a Red Bull-istálló jövőre is a francia gyár motorjait használja majd.
A Renault a 2009-es szezonban leginkább csalási botrányával hívta fel magára a figyelmet. A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) motorsport-világtanácsa ugyanis szeptemberben két év felfüggesztett eltiltással büntette a csapatot, mert a tavalyi szingapúri versenyen Nelson Piquet Jr. – elöljárói utasítására – szándékosan okozott balesetet, elősegítve ezzel társa, Fernando Alonso győzelmét.
Az eset nyomán Flavio Briatore csapatfőnököt örökre eltiltották a Forma–1-től, míg a főmérnököt, Pat Symondsot öt évre kizárták a FIA-rendezvényekből. A botrányt követően számos szponzor azonnali hatállyal szerződést bontott a Renault-val. Az istálló a 2010-es szezonra már leszerződtette a lengyel Robert Kubicát, a másik versenyző kiléte azonban még nem ismert.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.