Hirdetés

Forma-1: a Renault elismerte a szándékos balesetet

A Forma-1-es Renault-csapat szerdán gyakorlatilag elismerte, utasítást adott Nelson Piquet jr.-nak tavaly Szingapúrban arra, hogy falnak rohanjon autójával, ily módon segítve a másik pilótát, Fernando Alonsót.

Hírösszefoglaló

2009. szeptember 16., 16:272009. szeptember 16., 16:27

Az istálló szerdai közleményében nem vitatta a felmerült vádakat, s képviselői majd a Nemzetközi Automobilszövetség (FIA) szeptember 21-i meghallgatásán is ennek megfelelően fognak eljárni. A Renault egyúttal jelezte, hogy Flavio Briatore csapatfőnök és Pat Symonds főmérnök távozott posztjáról.

A FIA augusztus végén kezdeményezett vizsgálatot a szingapúri baleset miatt. A versenyen Piquet Jr. a 13. körben nagy sebességgel a falnak rohant, bejött a biztonsági autó, így az első tankolását már korábban megejtő csapattárs, a 14. helyről elrajtolt Fernando Alonso jelentős előnybe került a többiekkel szemben, akiknek még ez után kellett üzemanyagvételre kiállniuk. Alonso hamarosan az élre állt, sőt akkora előnyre tett szert, hogy második kiállása után is az első helyre tért vissza, s meg is nyerte a versenyt.

Azt továbbra sem tudni biztosan, hogy miként jutott a szövetség tudomására az ügy, sajtóértesülések szerint a botrányt az ifjabb Piquet háromszoros vb-győztes apja robbantotta ki, július 26-án ő értesítette a FIA-t a történtekről, néhány nappal később pedig állítólag a fia is - akit a sikertelen szereplés miatt a nyáron menesztett a Renault - vallomást tett.

A Renault-nál a múlt héten még mindent tagadtak, pénteken a csapat bejelentette, hogy eljárást kezdeményezett Párizsban a versenyzővel és édesapjával szemben valótlan állítások, illetve zsarolás kísérlete miatt.

Alonso, az eset „haszonélvezője” szintén a múlt héten nyilatkozott a „falazási” ügyről, s állította, hogy fogalma sem volt a súlyosan sportszerűtlen csapatutasításról.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés