2009. november 17., 11:012009. november 17., 11:01
Ezt tegnap Dieter Zetsche, a Daimler elnöke jelentette be. A stuttgarti gyár egy befektetőpartner segítségével 75,1 százalékos részesedésre tesz szert a brit istállóban, amelyet eddig motorokkal látott el, és amely Jenson Button révén a pilóták vb-pontversenyében is győzött.
A Mercedes 2011-ig megválik 40 százalékos tulajdonrészétől a McLarennél, ám 2015-ig továbbra is szállít motorokat Wokingba.
A Mercedes GP főnöke idén saját csapatát diadalra vezető Ross Brawn lesz, a pilóták neve egyelőre nem ismert. Angol lapértesülések szerint a német Nico Rosberg és Nick Heidfeld ülhet majd be a volán mögé, így a brit Buttonnak – aki túl magas gázsit kért a következő idényre – új munkaadó után kell néznie.
A 29 éves címvédő várhatóan a McLarennél folytatja pályafutását honfitársa, a tavaly világbajnok Lewis Hamilton mellett. A wokingi istálló „pole pozícióját” valószínűsíti az is, hogy a 29 éves pilóta pénteken meglátogatta a gyárat, és tárgyalt Martin Whitmarsh csapatfőnökkel.
A McLarennél egyelőre csak honfitársa, Lewis Hamilton helye a biztos, mivel a finn Heikki Kovalainennel nem hosszabbítanak szerződést. A Telegraph című lap sokat sejtetően máris „brit álomcsapatot” emleget.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.