Hirdetés

Forma–1 – Az egykori Ferrari-főnök lett a FIA elnöke

Jean Todt a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) új elnöke. A párizsi közgyűlés döntése értelmében a Forma–1-es Ferrari volt csapatfőnöke követi a tisztséget 1993 óta betöltő brit Max Mosleyt.

MTI

2009. október 26., 10:592009. október 26., 10:59

Az új vezető megbízatása négy évre szól. A 63 éves francia Todton kívül a volt ralivilágbajnok finn Ari Vatanen versengett az elnöki székért. A szavazás igazolta a papírformát: az előzetesen favoritnak tartott Todt 12 érvénytelen voks mellett 135-49-re nyert.

Todt korábbi nyilatkozatában terveivel kapcsolatban elmondta, megválasztása esetén arra fog törekedni, hogy az autósport valóban biztonságos, gazdasági és környezetvédelmi szempontból pedig fenntartható legyen. Még többet akar tenni azért, hogy olyan fejlődő régiókban is megerősödhessen, mint Ázsia, Afrika vagy éppen Latin-Amerika.

„A csapatom a konszenzusra és nem a konfrontációra alapul majd. Szeretnénk továbbfejleszteni az F1-et, és hogy az istállók révén további előnyökhöz jussanak a rajongók. Egy technikai és verseny szempontból is rendkívül összetett sportág vezetőiként egy független bizottságot kívánunk alapítani, amely megvizsgálná a szabálysértéseket, és a szabályoknak leginkább megfelelő döntéseket hozna – mondta megválasztása után a francia, akinek ez magyar munkatársa is lesz: Frank Tamás, a Hungaroring Zrt. alelnöke tanácsadóként segíti munkáját. Max Mosley júniusban közölte, hogy nem jelölteti magát újra az október 23-i választáson, majd később Todtot javasolta utódjának. A szakembert a választási kampány során többek között Bernie Ecclestone, az F1 irányítója és a hétszeres világbajnok volt Ferrari-pilóta, Michael Schumacher is támogatta.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés