Hirdetés

Forma-1: a McLarenekről szólt az időmérő a Hungaroringen

Részsiker. Lando Norris indulhat az első helyről a vasárnapi Forma-1-es Magyar Nagydíjon •  Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Részsiker. Lando Norris indulhat az első helyről a vasárnapi Forma-1-es Magyar Nagydíjon

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését a Hungaroringen, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

MTI

2024. július 20., 18:542024. július 20., 18:54

2024. július 20., 19:452024. július 20., 19:45

A 24 éves pilótának ez az idei második és pályafutása harmadik pole pozíciója az F1-ben. Mellőle csapattársa, Oscar Piastri startolhat majd, mivel ő zárt másodikként az időmérőn, amelyet kétszer is félbe kellett szakítani piros zászlóval balesetek miatt.

A harmadik rajthelyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője foglalhatja majd el.

Hirdetés

A gyakorlatilag telt ház előtt rendezett időmérő előtt nagyjából 50 perccel szemerkélő eső érkezett a Hungaroringre, és a versenyzőknek ilyen körülmények között kellett megkezdeniük a körözést az első szakaszban.

Ennek a résznek az egyik nagy vesztese Sergio Pérez lett, a Red Bull mexikói pilótája ugyanis 6:45 perccel a szakasz vége előtt a pálya hátsó részén megcsúszott a rázókövön, versenyautóját pedig a gumifalnak csapta. Emiatt piros zászlóval félbeszakították a kvalifikációt, s bár Pérez sértetlenül szállt ki, számára véget ért az időmérő. A folytatásra néhány perc szünet után már sor kerülhetett, és ugyancsak az első szakaszban búcsúzott a további küzdelemtől George Russell a Mercedesszel.

A kvalifikáció második – már teljesen száraz aszfalton rendezett – etapjának végén

Lewis Hamilton szurkolói izgulhattak, a Mercedes hétszeres világbajnok brit versenyzője ugyanis épphogy, a 10. helyen jutott tovább a harmadik szakaszba,

miután az utolsó mért körén sem a német Nico Hülkenberg, sem pedig a finn Valtteri Bottas nem tudott jobb időt elérni.

A pole pozícióról döntő harmadik etapban előbb Verstappen teljesített egy nagyon jó kört, Norris azonban pillanatokkal később több mint három tizedmásodperccel gyorsabb volt a vb-címvédőnél. Néhány perc múlva Piastri jött fel másodiknak csapattársa mögé, míg Verstappen harmadik maradt. Ekkor

Cunoda Juki (RB) a pálya felső szakaszán egy kigyorsítás közben a szalagkorlátnak csapódott, emiatt piros zászlóval ismét félbeszakították az edzést.

A hátralévő alig több mint két perc alatt Verstappen már nem is hajtott ki a pályára, és másnak sem sikerült közel kerülnie a McLaren duójához. A brit istálló legutóbb 2012-ben ünnepelhetett pole pozíciót a Hungaroringen, akkor Hamilton volt a leggyorsabb az időmérőn.

Idézet
A csapat szempontjából ez egy nagyon jó eredmény, és boldog vagyok a pole pozícióm miatt is. Érdekes körülmények voltak, holnap viszont sokkal melegebb lesz. De van esélyünk a győzelemre, és sok pontot gyűjthetünk, úgyhogy bízhatunk egy jó versenyben, már csak a közelmúltban elért eredményeink miatt is”

– összegzett Norris az időmérőt követő sajtótájékoztatón.

Piastri elárulta, elsősorban a négyes kanyarban tudott még javítani a köridején, de azt is elismerte, hogy jobb időt is elérhetett volna.

„Összességében boldog vagyok, mert gyors az autónk az egész hétvégén” – tette hozzá.

Verstappen úgy vélekedett, hogy vannak gondjaik az autóval, és kicsivel lassabbak, mint előzetesen várták.

„Igyekeztünk optimalizálni a dolgainkat, ez most ennyire volt elég. Dolgoznunk kell, hogy holnap gyorsabbak tudjunk lenni” – nyilatkozta.

A 70 körös Magyar Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol a Hungaroringen.

A teljes rajtsorrend:
1. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
2. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
3. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
4. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
5. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, RB)
Cunoda Juki (japán, RB)
6. sor:
Nico Hülkenberg (német, Haas)
Valtteri Bottas (finn, Sauber)
7. sor:
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
Logan Sargeant (amerikai, Williams)
8. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
9. sor:
George Russell (brit, Mercedes)
Csou Kuan-jü (kínai, Sauber)
10. sor:
Esteban Ocon (francia, Alpine)
Pierre Gasly (francia, Alpine)

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget

Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget
Hirdetés
2026. október 05., hétfő

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben

Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben
2026. október 02., péntek

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors

A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart
2026. szeptember 26., szombat

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában
2026. szeptember 24., csütörtök

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban

A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK

Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK
2026. szeptember 20., vasárnap

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi

Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi
2026. szeptember 13., vasárnap

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt

Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt
Hirdetés
Hirdetés