
A Real Madrid labdarúgócsapata Karim Benzema egy ellentámadás végén lőtt góljának köszönhetően 1-0-ra verte a címvédő Bayern Münchent a Bajnokok Ligája elődöntőjének első, szerda este a Santiago Bernabeu Stadionban rendezett mérkőzésén.
2014. április 24., 15:102014. április 24., 15:10
A Bayern kezdte jobban a találkozót, szinte teljesen eldugta a labdát a madridiak elől. Ugyanakkor hiába játszott hatalmas mezőnyfölényben, igazán komoly helyzeteket nem tudott kialakítani a teljesen betömörülő királyi gárda ellen.
Sőt a hazaiak a 19. percben egy gyors ellentámadás végén megszerezték a vezetést. A játék ezt követően sem változott, a Real csak elvétve lépte át a félpályát, ezzel együtt a kontrái sokkal veszélyesebbek voltak, így a spanyol csapat akár növelhette volna előnyét, de a sérülése után visszatérő Cristiano Ronaldo, illetve Ángel Di María is célt tévesztett.
A folytatásban valamivel kisebb nyomás nehezedett a madridiakra, de így is jóval többet birtokolták a labdát a német gárda futballistái. A hajrában a csereként beálló Mario Götze előtt adódott egy óriási Bayern-helyzet, Iker Casillas azonban hatalmas bravúrral védett, így a Real Madrid minimális előnnyel várhatja a jövő heti visszavágót.
A bajor együttes ugyan szinte minden mutatóban uralta a játékot – labdabirtoklási százalékban 64-36-ra, a szögletarányt tekintve pedig 15:3-ra „nyert” –, a végeredményt tekintve alulmaradt.
A Real olasz edzője, Carlo Ancelotti csapata egységét dicsérte, és úgy fogalmazott a meccset követően, hogy a kollektív munka gyümölcse lett a győzelem.
„Az, hogy nem játszhatott Gareth Bale a találkozó elejétől, és Cristiano Ronaldo is csupán ötvenszázalékos állapotban lépett pályára, azért nem tette könnyűvé a dolgunkat\" – mondta a szakvezető, hangoztatva, hogy összességében elégedett az eredménnyel és a látottakkal, bár az első félidőben olykor szenvedtek, jobbára csak védekeztek, a Bayern diktálta a tempót, míg ők sokszor elvesztették a labdát, és „más nehézségek is akadtak\".
Egyszersmind óvatosságra intett, mondván, kicsi az előnyük, még minden előfordulhat Münchenben, ahol roppant nehéz mérkőzésre számít.
A németek katalán mestere, Pep Guardiola a találkozó után úgy nyilatkozott, a maga részéről derűlátóbb, mint volt az első összecsapás előtt. „Ekkora fölényben, mint most, korábban még egyetlen egyszer sem játszott a Real vendégeként a Bayern, csak a jó eredmény maradt el, a gólunk hiányzott\" – összegzett a szakember.
Hozzáfűzte, hogy képtelenség kilencven percen át birtokolni a labdát, de a visszavágón még ezt is megpróbálják. „Remélem, hogy Münchenben már nemcsak a mezőnyfölényünk lesz nyomasztó, hanem a Real kapuját is bevesszük\" – mondta Guardiola. Az elődöntő második mérkőzését jövő kedden a müncheni Allianz Arénában rendezik.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.
Nyomozás kezdődött a 34 éves korában elhunyt kajakozó világbajnok, Dudás Miklós halála ügyében.
A Bors értesülései szerint elhunyt Dudás Miklós magyar világbajnok kajakozó. A lapnak állításuk szerint biztos forrás erősítette meg a tragikus hírt.
szóljon hozzá!