Alaposan rácáfolt az előzetes elvárásokra a Maros KK és a Váradi VSK a férfi kosárlabda-bajnokság elődöntőjében: a szezon két meglepetéscsapata egyaránt húszpontos verést mért az első mérkőzésen a kupagyőztes Medgyesre, illetve a címvédő Ploieşti-re.
2013. május 02., 14:432013. május 02., 14:43
A szerdai játéknapon a vendégek egyik mérkőzésen sem vezettek egyetlen másodpercig sem. A Vásárhely elsősorban a medgyesi húzóemberek kikapcsolásának köszönheti sikerét: Deven Mitchell 24 perc alatt három pontig és 1/8-as mezőnydobás-mutatóig jutott, Ivan Ivanovics pedig 20 perc alatt csak két eredménytelen kísérletig. A Maros KK bedobó-triója viszont 64 pontot szorgoskodott össze: Vaidotas Pecius 26-ig, Andrija Csirics 24-ig, Branko Csuics pedig 14-ig jutott, utóbbi 9 lepattanót és 6 gólpasszt is hozzátett.
Marcel Ţenter, a vendégek edzője a személyi hibák közti hatalmas különbséggel (16-30) magyarázta a kudarcot, bár mint mondta, ennek okait még meg kell vizsgálnia. A Gaz Metan részéről egyedül Alekszandar Mladenovics (16 pont) szórta meg magát volt csapata ellen.
A Várad 11:0-val nyitott a bajnok ellen, és cseréi hatékonyabb játékának (33:10 pontokban) köszönhetően már a szünetre összehozta a húsz pont körüli különbséget (43:22), amelyet aztán végig meg is őrzött. A VSK-nál egy, a kispadról beszálló kosaras, Zsarko Csomagics (18) volt a legjobb, a kezdők közül William Franklin (14), Daniel Dillon (12) és Milos Peszics (11) dobott a legtöbbet, de mind a kilenc pályára lépő váradi szerzett kosarat. A Ploieşti-nél viszont csak heten – a veterán beállósok közül Cătălin Burlacu (9) és Virgil Stănescu (3) is a szokottnál halványabb volt, csupán Vladimir Tica (17) hozta megszokott teljesítményét.
Férfi Nemzeti Liga, elődöntő, első, szerdai mérkőzések: Marosvásárhelyi Maros KK–Medgyesi Gaz Metan 89:69, Nagyváradi VSK–CSU Ploieşti 80:60. A második találkozókat csütörtök este rendezik.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!