Hirdetés

Felméri erejét a Storck-csapat

Erőnléti felmérővel kezdte meg a felkészülést Magyarország labdarúgó-válogatottja a Norvégia elleni Európa-bajnoki pótselejtezőre, Bernd Storck szövetségi kapitány ugyanis „feketén-fehéren” látni akarja a rendelkezésére álló játékosok állapotát. 

2015. november 03., 16:302015. november 03., 16:30

„Történelmi lehetőség előtt állunk, mindent meg kell tennünk, hogy élni tudjunk ezzel, és kijussunk az Eb-re. Nagy segítség, hogy meg tudjuk tartani az összetartást, ez az egy hét is sokat számít a felkészülésünkben. Szeretnék minél több információhoz jutni a kerettagok fizikai állapotáról, emellett megismerkedhetek néhány olyan játékossal, akik korábban nem voltak benne a keretben” – idézte a német szakembert a magyar sportági szövetség honlapja.

Storck hangsúlyozta, hogy nagyon fontos lesz a megfelelő regeneráció a két mérkőzés között, ezért erre már most elkezdik a felkészülést. Szerinte ugyanis a norvég válogatott erőssége a szervezett, jó védekezés, és nemzetközi tapasztalat terén is jól állnak. Ennek ellenére optimista a párharcot illetően, mert versenyképesnek tartja a csapatát.

„Már bizonyítottuk, hogy tudunk jól futballozni, tudunk gólokat lőni, a játékosokon pedig érzem, hogy mindannyian a cél elérésére fókuszálnak. Fejben nagyjából már összeállt a csapat, az idegenbeli mérkőzésen meg kell ugyan oldanunk Juhász Roland hiányát, de már látjuk, kik lehetnek azok a játékosok, akik ott lehetnek majd a pályán, és ez alapján dolgozzuk ki a taktikát a két mérkőzésre” – tette hozzá a kapitány.

A Ferencváros nyolcvanötszörös válogatott középpályása, Gera Zoltán pályafutása két legfontosabb összecsapásának érzi az előttük álló párharcot, tisztában van azzal, hogy nem lesz még egyszer ekkora esélye részt venni egy kontinensviadalon. Csapattársainak azt tanácsolja, hogy most függetlenítsék magukat a külvilágtól, tegyékfére az újságokat és a szakírók véleményét.

„Jobb, ha az ember nem húzza fel magát, ezért én is szándékosan, ha mondjuk híreket nézek, akkor is csak a közéleti dolgokkal foglalkozom. 36 éves vagyok, tudom, mit csinálok rosszul vagy jól, és hogy miben kell fejlődnöm, nekem ez pont elég” – magyarázta Gera.

A 2016-os Eb-pótselejtező első meccsét jövő hét csütörtökön Oslóban játsszák.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés