2012. szeptember 18., 07:562012. szeptember 18., 07:56
A magyar középpályás a 93. percben győztes gólt szerzett a Werder Bremen ellen szombaton 3-2-re megnyert találkozón, de mivel örömében levette a mezét, kirohant a szurkolókhoz és a kerítésre is felkapaszkodott, a játékvezető két sárga lapot adott neki és kiállította. „A jogászainkkal történt egyeztetést követően úgy döntöttünk, hogy fellebbezünk az ítélet ellen – nyilatkozta a hannoveriek honlapján Jörg Schmadtke, a Hannover sportigazgatója. – Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a bíró nem egy sárga lappal és figyelmeztetéssel büntette Husztit, hanem azonnal két sárgát adott. A fellebbezésünknek az a célja, hogy érvénytelenítsék a második sárgát és a pirosat, s csak egy sárga lap kerüljön a mérkőzés jegyzőkönyvébe.”
Schmadtke hozzátette, a szurkolók között és a sajtóban is téma volt Huszti esete, a klub pedig azt szeretné, ha a jövőre nézve példaértékű döntés születne az ügyben. Az 51-szeres válogatott Huszti – aki 2010 szeptemberében jelezte, nem kíván többet a magyar nemzeti csapatban szerepelni – az idén nyáron tért vissza az orosz Zenitből a Hannoverbe, amelynek színeiben eddig három bajnoki meccsen két gólt szerzett és öt találatot készített elő. A 29 éves Husztit a múlt héten a Kicker című szaklap a 2. forduló legjobbjának választotta, a Bundesliga honlapján zajló, a 3. kör legjobbja címért kiírt szavazást pedig tegnap fölényesen vezette a magyar játékos.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.