Hirdetés

Feljutott a Bihar, még izgulnak Váradon a licencgondok miatt

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Nem botlott meg a hét év óta várt siker kapujában a Nagyváradi Bihar FC: a partiumi labdarúgócsapat szombaton 4-2-re nyert Turnu Severinben a Craiovai Gaz Metan vendégeként, így kiharcolta az élvonalba jutást a másodosztály 2. csoportjának utolsó fordulójában.

Páva Adorján

2011. június 06., 07:412011. június 06., 07:41

A Gheorghe Ghiţ által felkészített együttes második helyezettként léphet egy osztálylyal feljebb, ugyanis az éllovas Ploieşti-i Petrolul is nyert, 2-0-ra verte a vendég Rămnicu Vâlceát. A két csapat 2004-ben együtt búcsúzott a Liga 1-től, és most szintén együtt jutott fel a legjobbak közé. A harmadik Mioveni ugyancsak hozta a papírformát, ám a Tordán aratott 5-3-as győzelme már csak statisztikai adat marad. Az utolsó forduló az utolsó kiesőről is döntött. Az Aradi ACU-nak nyernie kellett volna a Nagyszebeni Voinţa vendégeként ahhoz, hogy bennmaradjon, ám 4-0-ra kikapott, így a korábban visszalépett Lupényi Minerul és Szilágysomlyói Silvania után az újaradiak is búcsút vesznek a másodosztálytól. A Liga 2 első csoportjából a Piatra Neamţ-i Ceahlăul és a Concordia Chiajna jutott fel az élvonalba.

Vízer beváltotta ígéretét

A váradiak sikere mögött ugyanaz az üzletember áll, akinek segítségével a Bihar FC legutóbb is kiharcolta az élvonalba jutást. Vízer Máriusz, a Nemzetközi Cselgáncsszövetség Bihar megyei származású elnöke egy éve karolta fel ismét a Körös-parti klubot. Az üzletember 2000-ben lett először a csapat főtámogatója, az együttes pedig 2003-ban kivívta az élvonalbeli szereplést. Ezt követően a helyi és a megyei tanács vette át a klubot, amely 2004-ben kiesett a Liga 1-ből, és azóta a másodosztály egyik középcsapatának számított.

Vízer tavaly júniusban ígéretet tett arra, hogy véget vet a partiumiak vesszőfutásának, és a nagyváradi közönség a lehető leghamarabb újra élvonalbeli csapatnak szurkolhat a Bodola Gyula-stadionban. Szombaton pedig biztossá vált, hogy az üzletember nem csak a levegőbe beszélt. „Nagy az öröm, ám mostantól azon kell fáradoznunk, hogy megerősítsük a csapatot. Legalább 4-5 tapasztalt játékosra van szükségünk, és mintegy 3–5 millió eurós költségvetésre, hogy tisztességesen helytálljunk az élvonalban. A cselgáncsban más elvek és értékek mentén lehet sikereket elérni, de szeretném, ha a dzsúdóban nélkülözhetetlen komolyságot és fegyelmet sikerülne a Bihar FC-nél is meghonosítani” – nyilatkozta Vízer Máriusz, akinek ez a harmadik feljutása az élvonalba, hiszen 2006-ban az általa fenntartott Nagyszalontai Liberty is indulási jogot nyert a Liga 1-ben, ám akkor a helyüket átadták az Aradi UTA-nak.

A nagyváradi születésű, 35 éves Gheorghe Ghiţ ekkor másodedzőként dolgozott a Libertynél, és munkakapcsolata olyan jó volt Vízerrel, hogy az üzletember tavalyi visszatérésekor kinevezte a Bihar FC vezetőedzőjévé. A Liberty utánpótláscsapatával 2008-ban és 2010-ben is ifjúsági bajnokságot nyert szakember legjobb tanítványait áthozta a váradi csapathoz, és a tehetségek meg is hálálták a bizalmat: a mindössze 22,5 éves átlagéletkorú együttes kiharcolta az élvonalbeli szereplést. „Nagy sikert értünk el ezekkel a gyerekekkel, nagyon boldogok vagyunk. Fontos, hogy egy erős befektető áll mögöttünk, ahol pénz van, ott eredmények is lesznek.

Most már nincs veszítenivalónk, majd kiderül, hogy a fiatal edzők és játékosok hogyan birkóznak meg a Liga 1 kihívásaival” – fogalmazott a karrierje legnagyobb sikerét elérő Ghiţ, aki nem feledkezett meg a nagyváradi közönségről sem: szerinte szurkolóik és a nagy futballhagyományokkal rendelkező városuk mindenképpen megérdemli, hogy élvonalbeli csapata legyen. A piros-kék drukkerek szombat este a város központjában köszönték meg kedvenceiknek a régóta várt ajándékot, az ünneplés közben Ilie Bolojan polgármester is köszöntötte a feljutást kiharcoló főszereplőket.

Még van egy akadály: licencgondok Váradon is

Bár a váradiak jó hangulata azóta is töretlen, a román labdarúgásban eluralkodott licencőrület miatt még maradt izgulnivalójuk. A román szövetség ugyanis az előzetes közlések szerint csak június 10-én véglegesítette volna a másodosztályból hivatalosan is feljutott csapatok névsorát, ám a döntés újabb tíz napot késik a Liga 1-es kizárások miatt: a FRF végrehajtó bizottsága 20-ai ülésén mondja ki, mi lesz a sorsa a Liga 1-es licencet nem kapott FC Temesvárnak és Besztercei Gloriának, illetve kizárásuk esetén kinek ítélik oda a megüresedett helyeket.

A bihariak mögött harmadik helyen végzett, így az eredeti szabályok szerint a másodosztályban ragadt Mioveni mindenesetre már világgá kürtölte, hogy információik szerint a Bihar FC adósságai miatt nem kapja meg a licencet, így ők is az élvonalbeli indulásra készülnek. A FRF ugyanis – akárcsak a Temesvár és a Beszterce esetében – megfellebbezte a licencadó bizottság döntését, amely korábban zöld utat adott a Körös-partiaknak. Ovidiu Morcan, a váradiak klubelnöke tegnap megerősítette, hogy sorsuk csak 20-án dől el, egyúttal reményét fejezte ki, hogy „minden rendben lesz”. n Páva Adorján


Liga 2, 2. csoport, a 30., utolsó forduló eredményei: Craiovai Gaz Metan CFR–Nagyváradi Bihar FC 2-4 (Boroiban 69., Oprea 75., ill. Chiş 15, 29., 53., Selagea 17.), Ploieşti-i Petrolul–Râmnicu Vâlcea-i CSM 2-0 (Buhăescu 14., 72.), Tordai Arieşul–Mioveni-i Dacia 3-5 (Şaim 24., Cătălin Bucur 38., Lekics 52., ill. Nilă 11., 28., Ayza 14., 54., 83.), Aradi UTA–Iaşi-i Poli 2-2 (Nădăban 50., Capătă 84., ill. Liuba 14., Drida 91. – 11-esből), FC Argeş–Gyulafehérvári Unirea 0-1 (N. Stanciu 33.), Nagyszebeni Voinţa–Aradi ACU 4-0 (Măjer 38., Tătar 45., 49., Martinescu 90.). Játék nélkül: ALRO Slatina–Szilágysomlyói Silvania 3-0. A Dévai Mureşul szabadnapos.

A 2. csoport Végeredménye:
 1. Petrolul    28    18    5    5    46-22    59
 2. Bihar    28    17    7    4    43-20    58
 3. Mioveni    28    17    6    5    43-19    57
 4. Nagyszeben    28    14    8    6    36-17    50
 5. Slatina    28    14    6    8    46-26    48
 6. Iaşi    28    14    5    9    41-30    47
 7. Rm. Vâlcea    28    11    3    14    35-39    36
 8. UTA    28    13    8    7    48-36    35
 9. Torda    28    8    9    11    26-31    33
10. Craiova    28    8    7    13    36-39    31
11. Gyulafehérvár    28    8    6    14    22-35    30
12. Argeş    28    8    5    15    27-40    29
13. Déva    28    7    5    16    31-48    26
14. ACU    28    6    7    15    18-36    25
15. Szilágysomlyó    28    3    1    24    9-69    10
A Lupényi Minerul eredményeit törölték,
a Szilágysomlyó tavaszi meccseit 3-0-ra
elvesztette, az Aradi UTA-tól 12 pontot levontak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés