
A Brassói Corona jégkorongcsapata egy győzelemre került a román bajnoki címtől, hiszen aranygóllal megnyerte a döntő ötödik, hétfőn hazai pályán játszott mérkőzését, így összesítésben 3-2-re vezet a Csíkszeredai HSC ellen.
2014. április 08., 15:052014. április 08., 15:05
2014. április 08., 15:062014. április 08., 15:06
A döntő ötödik felvonása előtt mindkét szakvezető számára az okozott gondot, hogy sérülés miatt több alapjátékos nem vállalta a játékot.
Brassói oldalon Juhamatti Hietamaki és Martin Saluga, míg csíki oldalon Jere Ölander, Molnár Zsombor, Jozef Hruby és Tranca Daniel is kihagyta a találkozót. Rövid tapogatózás után magasabb fokozatra kapcsoltak a csapatok, és míg a HSC első nagy lehetőségét Becze kihagyta, hazai oldalon Fodor nem kegyelmezett.
A kivédekezett emberhátrány után Novak egyenlíthetett volna, de Polc útját állta a korongnak. Egy ellentámadás végén ráadásul növelte előnyét a Corona, Virág Csanád remekül lőtte ki a rövid sarkot.
Támadószellemben kezdte a második harmadot a vendég együttes, melynek meg is lett az eredménye: Novak és Curilla összjátékából utóbbi szépített. A csíki öröm azonban nem tartott sokáig, hiszen Virág ismét betalált Kozuch ketrecébe. A záró szakaszra tehát 3-1-es brassói vezetéssel fordultak a csapatok, az óriási rohanásban pedig a HSC első nagy helyzetét kihagyó Becze zárkóztatta fel a HSC-t.
A folytatásban Chris Dreberg időkérése is jól jött, hiszen öt másodperccel a találkozó vége előtt egyenlített a csíki együttes – ismét Becze volt eredményes. A címvédő a kiharcolt hosszabbítás ellenére kikapott, ugyanis a ráadásban az első valamire való brassói akciót gól zárta, Dornic éles szögből vette be a csíki kaput.
„Jó mérkőzés volt. Az első harmadban játszottunk legjobban ebben a szezonban. Nem tudom, mi történt utána, de több lehetőséget biztosítottunk az ellenfélnek. A végén viszont Dornic révén utat találtunk az aranygólhoz\" – mondta Kari Rauhanen, a Brassó mestere a találkozó után. – A legfontosabb, hogy nyertünk és „meccslabdánk\" van, függetlenül attól, hol fogjuk játszani a hatodik mérkőzést. Mindenképpen az utolsó mérkőzés itthon lesz, de szeretnénk már a következő találkozón bajnokok lenni. Ehhez úgy kell játszanunk mint az első negyedben, és türelmesnek lenni, illetve bízni magunkban.\" – tette hozzá a finn szakember.
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó bajnoki döntő hatodik mérkőzését szerda este Csíkszeredában rendezik, a Brassói Corona győzelem esetén – története során először – bajnoki címet ünnepelhet, míg a HSC a versenyben maradásért küzd. A találkozót 19.00-tól a Digi Sport 2 élőben közvetíti.
Román bajnoki döntő, ötödik mérkőzés:
Brassói Corona–Csíkszeredai HSC 4-3 – hosszabbítás után (2-0, 1-1, 0-2, 1-0). Gólszerzők: Fodor 6., Virág 18., 35., Dornic 64., illetve Curilla 30., Becze 54., 60. A döntő állása: 3-2 a Brassói Coronának.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!