
Fotó: Agerpres
2010. január 28., 09:392010. január 28., 09:39
Tsonga sikerével visszavágott a 2008-as bajnok Novak Djokovicsnak a két évvel ezelőtti fináléban elszenvedett vereségért. Az élete második ötszettes meccsét vívó Tsonga – aki az elsőt hétfőn nyerte meg – a négy között Federerrel találkozik.
A sorozatban 23. Grand Slam-elődöntőjébe jutott svájci sztár gyengén kezdett a negyeddöntőben, majd a második szett elején elkapta a fonalat, és sorozatban 12 gémet nyert meg a Davigyenko elleni meccsen, s végül megszakította 13 mérkőzéses veretlenségi sorozatát. A 15 GS-trófeájával csúcstartó Federer sikerével egyben bebiztosította, hogy a melbourne-i szupertorna után is ő marad a tenisztrónon, és – megszakításokkal – 268. hetét kezdi majd meg éllovasként. Ezzel egyszersmind utoléri a legendás Jimmy Connorst az örökranglista harmadik helyén. A rekordot az amerikai Pete Sampras őrzi 286 héttel, második a cseh Ivan Lendl 270-nel.
A férfiaknál a másik ágon Andy Murray Mario Ciliccsel csatázik a négy között, míg a nőknél mindkét melbourne-i elődöntőben lesz kínai teniszező, ugyanis Csie Cseng után tegnap Na Li is továbbjutott, mégpedig Venus Williams legyőzésével (2:6, 7:6, 7:5). „Ez volt életem legjobb meccse” – örvendezett a 27 éves, a második fordulóban Szávay Ágnest búcsúztató Na Li, aki 17. a világranglistán. Ellenfele a döntőbe kerülésért Venus húga, címvédő Serena Williams lesz. A fiatalabbik Williams a sírból hozta vissza a fehérorosz Viktorija Azarenka elleni tegnapi mérkőzését.
Az elvesztett első szettet (6:4) követően a 20 éves Azarenka már 4:0-ra vezetett ellene, ám az amerikainak sikerült fordítania (7:6), majd az utolsó játszmát is megnyerte (6:2). A másik ágon Csie Cseng a belga Justine Heninnel méri össze erejét az év első Grand Slam-versenyén, az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A nőknél az elődöntőt mára virradó hajnalban rendezik, míg a férfiaknál a Cilic-Murray párharc ma, a Federer–Tsonga összecsapás pedig péntek délelőtt következik.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.