Hirdetés

Fazekas perel és sportágat vált

Sportágváltásra készül Fazekas Róbert, miközben a diszkoszvető ügyvédje jogi lépéseket tervez egy táplálékkiegészítőt gyártó cég ellen, miután kiderült, hogy a sportoló szervezetébe a táplálékkiegészítő által került be a sztanozolol nevű anabolikus szteroid.

2012. október 17., 08:542012. október 17., 08:54

Fazekast idén, visszaesőként nyolc évre eltiltották – a londoni olimpián sem vehetett részt –, múlt pénteken pedig a másodfokú doppingbizottság hat évre csökkentette büntetését, mert bizonyítottnak látta, hogy a diszkoszvető nem szándékosan doppingolt.

A szombathelyi dobó szervezetében a nyár elején sztanozolol nyomaira bukkantak, amelyet egy be nem vizsgáltatott készítmény tartalmazott. „A nyár elején, amikor pozitív lett a doppingtesztem, és a bécsi laborban elvégezték a B próbát, kértük, hadd vizsgáltathassak be néhány általam használt táplálékkiegészítőt és élelmet. Az ügyvédem megbízott egy szakembert, aki javaslatot tett a szerek vizsgálatának sorrendjére, hiszen nem volt mindegy, hány tesztet kell finanszíroznom: egy vizsgálat 1200 euró. Már az első szer tesztelése eredményt hozott, kiderült, abból került a szervezetembe a sztanozolol. Igaz, hogy doppingolásra alkalmatlan mennyiség volt benne, a szabályok szerint azonban ez sem jelenti, hogy versenyezhetek” – nyilatkozta Fazekas a Nemzeti Sportnak.

A sportoló addig nem akarta megnevezni a táplálékkiegészítő gyártóját, amíg jogilag nem lépnek. „A dobozra nem volt ráírva, hogy sztanozololt tartalmaz. Nyilván azért nem, mert csak szennyezésnyi mennyiségről van szó, ugyanúgy, mint a Németországban gyerekek számára gyártott C-vitaminban kimutatott doppingszer esetében, amelyről a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség kongresszusán is beszéltek” – tette hozzá az atléta.

A sportoló nem tartja valószínűnek, hogy hat év múlva, 43 évesen folytathatná a diszkoszvetést, ezért engedett egy régi győzködésnek, és kipróbálta magát az angolszász országokban népszerű, skót felföldi játékokban. „Ausztriában már indultam egy viadalon, és úgy néz ki, Európában a legjobb vagyok. Nyolc dobószámban kell pontokat gyűjtenünk, és az, hogy én kalapácsvetésben is jó voltam, előnyt jelent. A sportág több országban nagyon népszerű, Amerikában rendeztek olyan bajnokságot, amelyen három nap alatt százötvenezer néző volt. Tavasszal megkeresett Amerikából a világszervezet két vezetője, mert azt szeretnék, hogy több európai részvevője legyen a versenyeiknek” – mondta Fazekas a Nemzeti Sportnak.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés