Hirdetés

Ezüstté halványult a Sepsi-SIC várva várt aranya

Nem írtak történelmet a Szabó Kati Sportcsarnokban: a Sepsi-SIC 72:65-re elveszítette a CSM Târgoviște ellen a női kosárlabda-bajnokság döntőjének ötödik mérkőzését, s így elbotlott története legnagyobb sikerének küszöbén.

2015. április 19., 21:202015. április 19., 21:20

2015. április 19., 21:212015. április 19., 21:21

Miután mindkét finalista megnyerte két korábbi hazai mérkőzését, mindent eldöntő találkozóra sereglett a nép Sepsiszentgyörgyön. Egy órával a kezdés előtt minden belépő elkelt, s a biztonsági kerítésen belülre már csak a boldog jegytulajdonosoknak volt belépésük.

A zsúfolt ház természetesen bajnoki aranyban reménykedett, de azért bőven akadtak óvatosak is, akik szerint bármi előfordulhat az ötödik találkozón. Bennfentesek szerint a harmadik, idegenbeli meccs volt a kulcs: abba mindent beleadtak a háromszékiek, s a kétszeres hosszabbítás után elszenvedett vereség alaposan megcsapolta a mentális energiakészletet.

A hátulról jövő lélektani előnye látszott érvényesülni a döntő döntőjén is, amelynek első tíz percében folyamatosan 6-8 pontos távolságra tartotta ellenfelét Dan Fleșeriu együttese. A hazaiak ötletteleneknek, statikusoknak bizonyultak, alig akadtak távoli próbálkozások, s a folyamatos elbizonytalanodás egyre inkább biztonsági játékra kényszerítette a zöld-fehéreket.

A rutinos târgoviștei csapat viszont remekül védekezett a centerekre épülő játék ellen, s bár Murphy derekasan és többnyire eredményesen harcolt a palánkok alatt, a dolgok rendre a vendégek akarata szerint alakultak.

Kilencpontos hátrányból kezdett kapaszkodni a Sepsi-SIC, de minden egyes centiért keservesen meg kellett küzdenie. A hatalmas energiabefektetésnek azonban meg is lett az eredménye, hiszen a negyedik negyed elején Harrison kosarával átvette a vezetést Zoran Mikes csapata (57:56), sőt növelte is az előnyét, ám ekkor egyszerre lemerültek az elemek.

Két dobás nélküli hazai támadás következett, a másodikat rögtön egy kosárral végződő ellentámadás követte, amelyre még egy szabaddobás is járt. Hiába próbálkozott időkéréssel a hazaiak mestere, a csodához már nem talált társakra Zoran Mikes.

A szurkolóknak azonban volt erejük túllépni a csalódáson, a kedvencek megkapták a nekik járó ünneplést, és a Târgoviștének szánt taps is arról tanúskodott, hogy ezen az estén senki sem tartotta érdemtelennek a címvédő címvédését. A Sepsi-SIC eredményes idényt zárt, hiszen elhódította a Román Kupát, a bajnoki arany azonban továbbra is várat magára.

Női kosárlabda-bajnokság, döntő, 5. mérkőzés:

Sepsi-SIC–CSM Târgoviște 65:72 (16:25, 18:17, 14:11, 17:19).

Legjobb dobók: Murphy és Jeffery 16-16, Marshall 15, illetve Givens 22, Coker 14, Green 13.

A párharcot a CSM Târgoviște nyerte összesítésben 3:2-re.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés