Hirdetés

Évértékelőt tartottak az FC Temesvárnál és a Brassói FC-nél

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

A klub történetének legjobb éveként értékelte a 2009-es esztendőt Gheorghe Chivorchian, az FC Temesvár labdarúgócsapatának ügyvezető igazgatója. A Brassói FC-nél szintén elégedettek, hiszen a Román Kupában elődöntősök, míg a Liga 1-ben elérhető cél a nemzetközi kupaszereplés kiharcolása.

Páva Adorján

2009. december 22., 09:372009. december 22., 09:37

Büszkén tekint vissza a 2009-es évre az FC Temesvár labdarúgócsapatának klubvezetése. Gheorghe Chivorchian ügyvezető igazgató évértékelőjében kiemelte, nagy szó, hogy a bánsági együttes története során először útnak indulhatott a Bajnokok Ligája selejtezőkörében, és első nekifutásra búcsúztatta a sorozatból az UEFA-kupa győztesét, a Sahtar Donecket.

„Óriási tettet hajtottunk végre az ukránok kiütésével. Azt megelőzően a bajnokságban ezüstérmet szereztünk, illetve a Román Kupában is döntőt játszottunk. Így nem túlzás, ha a klub történetének legjobb évéről beszélünk” – fogalmazott évértékelőjében Gheorghe Chivorchian.

A sportvezető szerint ennek fényében kell mérlegelni az Európa Liga csoportkörében nyújtott teljesítményt is, ami nem úgy sikerült, ahogyan tervezték, de ez nem árnyékolhatja be a többi megvalósítást. Szerinte az Európa Liga egyik legnehezebb csoportjába kerültek, ahol egy gól nélküli döntetlennel kezdtek az Ajax Amszterdam vendégeként, majd egy 2-1-es sikerrel zártak a Dinamo Zágráb otthonában, így 4 ponttal zártak a még az Anderlechtet felvonultató csoportban.

„Tavaly a nemzetközi szereplésünk a Partizan Belgrád elleni párharcban merült ki, ám idén sikerült jóval többet hozzátenni, és jövőre is fejlődést várunk: 2011 tavaszán is talpon szeretnénk lenni az európai kupasorozatokban” – nyilatkozta Chivorchian. Ehhez az igazgató szerint minden feltétel adott: a játékoskeret és a szakmai stáb elég erős ehhez, a kellő anyagi feltételeket pedig a főszponzor, a Balkan Petrolum cég, illetve a helyi és a megyei tanács jövőre is biztosítja.
Az FC Temesvár a Liga 1 negyedik helyén zárta az őszi szezont – 3 ponttal lemaradva a 34 ponttal vezető, a Kolozsvári CFR, az Urziceni-i Unirea és a Steaua alkotta élboly mögött –, így versenyben van a bajnoki címért.

A Brassói FC 27 ponttal a hetedik helyen telel, ám Viorel Moldovan vezetőedzőnek nem volt oka a panaszra, hiszen a Cenk alattiak célja az első 6 hely egyikének megszerzése, amelytől nincsenek messze – a hatodik Vaslui hárompontos előnnyel rendelkezik. „A körülményekhez képest jól teljesítettünk, de azt hiszem, senki nem haragudott volna meg, ha most 4-5 ponttal többel rendelkeznénk” – utalt a szakember arra, hogy azért mindig lehet többre vágyni. Moldovan pozitívumként külön kiemelte, hogy az őszi idényt a bajnoki szezon legjobb teljesítményével zárták, amikor is 1-0-ra legyőzték a Temesvárt.

A 2009-es évet az is sikeressé teszi, hogy a Brassó bejutott a Román Kupa elődöntőjébe. „Mindegy, hogy a CFR, a Vaslui vagy a Dinamo együttesével kerülünk szembe, megvan bennünk az erő, hogy döntőbe jussunk, nem feledve azt sem, hogy most már oda-visszavágós rendszerben játszunk. Az erőviszonyok nagyon kiegyenlítettek, nincs olyan romániai csapat, amely verhetetlen, így nincs mitől tartanunk” – jelentette ki Viorel Moldovan, aki nem titkolta, a 2010-es évtől kupagyőzelmet vár.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés