2012. július 19., 08:422012. július 19., 08:42
A sorozatba most bekapcsolódó székesfehérváriak portugál vezetőedzője, Paulo Sousa szerint a lehető legjobb formában kell játszania együttesének ahhoz, hogy továbbjusson a párharcból. A tréner ezt azzal indokolta a klub honlapján, hogy rendkívül erős riválissal találkoznak. Tavaly ugyanis a Bajnokok Ligájában szerepelt a Slovan, amelyet a későbbi negyeddöntős, ciprusi APOEL búcsúztatott, majd átkerülvén az Európa Ligába, az olasz AS Romát kiejtve jutott a csoportkörbe. Sousa arra is felhívta a figyelmet, hogy a Slovan az előző idényben nem kapott ki hazai pályán.
Az első körben az albán Flamurtari Vlore gárdáját kettős sikerrel búcsúztató Honvédra még nehezebb feladat vár, már csak azért is, mert a holland Guus Hiddink által irányított Anzsiban olyan klasszis futballisták szerepelnek, mint a kameruni Samuel Eto’o vagy éppen az orosz Jurij Zsirkov. Az afrikai csatár klubja honlapjának nyilatkozva kijelentette, hogy mindenképpen a csoportkörbe jutást tartja elérendő célnak, de hozzátette, senkit nem szabad lebecsülni az európai porondon, mert ott már nem szerepelnek „kiscsapatok”.
A Honvéd romániai idő szerint 18 órától lép pályára (az m2 televízió élőben közvetíti a meccset), míg a Videoton 21.15-kor kezd. A második körben egy román csapat is elkezdi szereplését: a Rapid ma a finn MyPát fogadja (Digi Sport, 20.30). A visszavágókat egy hét múlva rendezik.
| A mérkőzés nagy részében alárendelt szerepet játszó Debreceni VSC labdarúgócsapata 1-0-s vereséget szenvedett az albán Skënderbeu Korçë vendégeként a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének első mérkőzésén. Az első percek albán fölénye és két nagy helyzete után kiegyenlítetté vált a játék, a Debrecen is egyre gyakrabban lépte át a félpályát, bár igazán komoly lehetőséget nem tudott kialakítani. A félidő derekán azonban ismét fölénybe került a Skënderbeu, amely akár több gólt is szerezhetett volna, de hol Novakovics védett, hol a csatárok tévesztettek célt, egy ízben pedig a kapufa mentette meg a Debrecent. A folytatásban sem változott a játék képe, s végül a hazaiak nyomása a 65. percben góllá érett. Ezt követően sem iparkodott jobban a hajdúsági együttes, sőt a Skënderbeu újabb találatokat szerezhetett volna, így az egygólos vereség még a Debrecenre nézve lehet hízelgő. A viszszavágót kedden Nyíregyházán rendezik. |
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.