
A Marosvásárhelyi ASA honlapján bejelentette Gabriel Matei és Laurenţiu Buş leigazolását, akik az idény második részében a Sziget utcai csapatot erősítik.
2016. január 06., 15:572016. január 06., 15:57
A klub vezetősége három barátságos mérkőzés időpontjáról is megegyezett ellenfeleivel. Mindkét szerződtetett játékos bőséges tapasztalattal rendelkezik, és korábban megnyerte a hazai bajnokságot. Most másodosztályú csapatoktól érkeztek, amelyeknél az idény első felében kiváló teljesítményt nyújtottak.
A 25 éves Gabriel Matei erőssége a jobbhátvéd poszt, de középpályásként is bevethető. Pályafutását 2008-ban kezdte az Internaţional Curtea de Argeş csapatánál. Ezután a Pandurii, a Steaua, a Brassói FC, legutóbb pedig a másodosztályú Academica Clinceni játékosa volt. Tavaly tizennégy mérkőzésen lépett pályára a Liga 2-ben, két találatot és egy gólpasszt jegzett. A Steauával két bajnoki címet szerzett 2013-ban és 2014-ben, illetve 2013-ban megnyerte a Szuperkupát is.
A 28 éves Laurenţiu Buş jobb oldali középpályásként játszik, de a bal oldalon is megállja helyét. Első klubja a Kolozsvári U volt, amelynél 2003-ban mutatkozott be. Pályafutását a Temesvári Polinál folytatta, majd a másodosztályú Tordai Arieşul, a Galaci Oţelul, az orosz Jeniszej Krasznojarszk, a Bukaresti Rapid és a Liga 2-ben érdekelt Dunărea Călăraşi együttesnél játszott.
Nagyszerű őszi idényt tudhat maga mögött a călăraşi-i csapat színeiben, hiszen tizenhét találkozón tizenkét gólt szerzett és hét gólpasszt is kiosztott – a Dunărea ennek is köszönhetően a téli szünetben az első csoport élén áll. A 2010–2011-es idényben meglepetésre bajnokságot nyert a Galaci Oţelullal, és elhódította a Szuperkupát.
Folynak a tárgyalások
A vásárhelyi klub elnöke, Bogdan Mara a Digi Sport televíziónak elmondta, hogy még lesznek érkezők, két-három játékossal folytatnak tárgyalásokat. Távozókra is lehet számítani – a vezetőség beszélt néhány labdarúgóval, akikkel szerződést bontanak, és helyükre másokat igazolnak. Tavaly év végén a középpályás Sergiu Hanca hagyta el elsőként az együttest.
Az ASA szombaton tartja a gyülekezőt a sportakadémián, ahol megkezdik a felkészülést a bajnokság második felére. Január 18-án a törökországi Antalyába utaznak 16 napos edzőtáborba, ahol öt barátságos mérkőzést terveznek lejátszani. Egyelőre három ellenfél neve ismert: január 22-én az azerbajdzsáni FC Zirával, három nappal később a lengyel Jagiellonia Bialystokkal, január 30-án pedig a cseh Slovan Libereccel játszanak.
Petre Grigoraş: szép csapat az ASA
A vásárhelyi együttes múlt héten kinevezett vezetőedzője, Petre Grigoraş két év után vállalt újból edzői feladatokat – nagyon örvendett, amikor az ASA vezetősége felajánlotta neki ezt a tisztséget. „Bevallom, nem gondolkodtam sokat, mivel ez kiváló lehetőség számomra. A csapat több mérkőzését megnéztem a televízióban. Szerintem az ASA remek együttes, amely a múlt szezonban megnyerte a Szuperkupát, és az utolsó fordulóig küzdött a bajnoki címért. Természetesen a play-offba jutás az elsődleges célkitűzés, majd ha ezt teljesítettük, többre is gondolhatunk – nyilatkozta a klub honlapjának Grigoraş. – A Román Kupában két mérkőzés távolságra vagyunk attól, hogy ismét a trófeáért játsszunk. Tudom, hogy a csapatnál nagyon jók a felkészülési körülmények. Visszaemlékszem a marosvásárhelyi mérkőzésekre, amikor edzőként ellenfél voltam, mindig nagyszerű volt a hangulat és a közönség. Remélem, a csapat játékával nem okozunk csalódást a szurkolóknak.”
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
szóljon hozzá!