2008. július 09., 00:002008. július 09., 00:00
Az AvtoVAZ 1,4 és 1,6 literes motorok gyártását tervezi, els? lépcs?ben évi 450 ezer darabot. A motorokat Ladákba, illetve Renault-modellekbe szerelik be. Azt még nem lehet tudni, hogy az AvtoVAZ új gyárat épít, vagy a meglev? termel?egységeket korszer?síti. A Renault idén februárban vette meg az AvtoVAZ részvényeinek 25 százalékát plusz 1 részvényét. A Renault az üzletrészért egymilliárd dollárt fizetett, ezt a gyár 2008–2009-es gazdasági évben elért eredményét?l függ?en további, de 160 millió dollárt meg nem haladó összeg követhet. A Togliattiban lév? AvtoVAZ (Volgai Autógyár) a hatvanas években épült a Fiat közrem?ködésével, és érdekessége, hogy a legtöbb alkatrészt „házon belül” gyártják.
A tervek szerint az els? közös autó a Renault (Dacia) Logan alapján készül?, univerzális, hétszemélyes, olcsó modell lesz, amelyb?l az els? Lada névvel jöv?re gördül ki a gyárból. A tervek szerint 2011–12-ben évi 1,2 millió, 2014-re 1,5 millió gépkocsi készül az AvtoVAZ-ban.
MTI
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.