Hirdetés

Elszántság a magyar és román öltözőben az Eb-selejtezők rajtja előtt

Elszántan vágnak neki a 2016-os Európa-bajnoki csoportselejtezőknek a vasárnap kezdődő első fordulóban pályára lépő csapatok, köztük az F előjelű hatosba sorsolt Románia és Magyarország válogatottja. Előbbiek 21.45-től Görögországban (TVR1), míg utóbbiak 19 órától hazai közönség előtt, Észak-Írország ellen szerepelnek (m1), és természetesen győzelmi reményeket dédelgetve készülnek a mérkőzésekre. 

2014. szeptember 04., 20:222014. szeptember 04., 20:22

2014. szeptember 04., 20:232014. szeptember 04., 20:23

Noha a továbbjutás célkitűzése megszokottnak tűnhet, a franciaországi kontinensviadalra 16-ról 24-re megnövelt főtábla ezúttal pluszesélyekkel kecsegtet, csakhogy ez egyben az elvárásokat is megemelte.

Dzsudzsák Balázs ezt teljesen jogos követelménynek tartja. „Most vagy soha. Ebben a létszámban igenis ott kell lennie a magyar futballnak” – jelentette ki a Moszkvai Dinamo szélsője, hangsúlyozva a kvalifikációs szakasz sikeres rajtjának fontosságát.

Pintér Attila, a magyarok szövetségi kapitánya az F csoportot erősnek tartja, mivel az első kalapos görögöket leszámítva a többi kategóriából rendre az erősebbek közé tartozó együttesek kerültek ebbe a hatosba, az erőviszonyok ugyanakkor szerinte csak az első pár forduló után körvonalazódnak. Hozzátette, a nyári világbajnokságon is bebizonyosodott, nincsenek már „kötelező győzelmek”, így ebben a sorozatban sem lesznek.

Pluszesély az UEFA-tól

Az európai szövetség (UEFA) 54 tagországából 53 indul a vasárnap rajtoló sorozatban, Franciaország rendezőként automatikus résztvevő. Ez azt jelenti, hogy a selejtezőben érdekelt országoknak több mint negyven százaléka jut ki az Eb-re. Az 53 csapatot kilenc csoportba osztották, nyolcban hat, egyben pedig öt válogatott szerepel majd.

Amíg korábban csak a selejtezőcsoportok győztesei és a legjobb második biztosította „egyenes úton” a részvételét, addig ezúttal az első és második helyezettek is biztos résztvevők lesznek, továbbá a legjobb harmadik is. A csoportkör – amelynek fordulói mostantól három napon át tartanak – 2015. október 13-án zárul, míg a pótselejtező négy párharcának visszavágóját november 17-én rendezik, így akkorra válik teljessé a 24 csapatos mezőny.

Játszatni kell

„Azáltal, hogy a 2016-os kontinensviadalra a csoportból két válogatott jut tovább, valahol kötelezettségünk kellene hogy legyen a kvalifikáció” – szögezte le Jenei Imre. A Steauával BEK-győztes egykori szövetségi kapitány szerint a román válogatottnak jó esélyei vannak, de csak akkor, ha valóban játszik.

A Krónikának rámutatott arra, hogy a görögök megfiatalított kerettel és új szakvezetővel vágnak neki a selejtezőknek, ugyanakkor az olasz Claudio Ranieri kiváló szakember, és a hellének topligás futballistái nemcsak a kispadot koptatják külföldi csapataiknál. Ezzel együtt előnyt jelent, hogy a görög – román találkozót nézők nélkül rendezik majd, így mindenképp pontot vagy pontokat kell rabolni.

A sokat és régóta kritizált Victor Piţurcă szövetségi kapitányt ő jó szakembernek tartja, és pozitívum, hogy ismeri a csapatot. „A keretben nagyjából azok kaptak helyet, akik azt meg is érdemlik” – magyarázta a szakember.

Miközben Piţurcă, mint ismert, legalább egy döntetlent ki akar harcolni a pireuszi stadionban, addig tanítványa, Ciprian Marica a győzelemre összpontosít. Rámutatott ugyanakkor, hogy a kvalifikáció nem ezen a találkozón dől el, de újabb tornáról már nem csúszhatnak le. „Csak rajtunk múlik” – szögezte le.

Nyugodtság, fél siker

A magyarok telt ház előtt lépnek pályára az észak-írek ellen, és Jenei szerint felemás esélyeik vannak. „Magyarország már régóta próbál ütős csapatot összeállítani, de eddig nem sikerült. A vasárnapi mérkőzés nagyon bizonytalan” – magyarázta.

A válogatottba két év után visszatért Gera Zoltán szerint viszont fontos, hogy felszabadultan játsszanak. „Fontos, hogy ne kapkodjunk, ne legyünk görcsösek, ne roppantson össze bennünket a tét, hanem mindenki felszabadultan játsszon. Próbálnunk kell kizárni a külvilágot, nem szabad, hogy bárkit is görcsössé tegyenek az elvárások” – idézte a támadót a Magyar Labdarúgó-szövetség honlapja.

Pintér Attila szövetségi kapitány kifejtette, amíg ő a szakvezető, addig minden meccsen a győzelem a célja, így most is az. „Az északír válogatott egy erősen a védekezésre összpontosító csapat, amely ötvédős rendszerben szokott pályára lépni” – jellemezte soron következő riválisukat.

A szakember bevallása szerint ennek szellemében állította össze keretét, ám ezen túlmenően nem indokolta meg Szalai Ádám ismételt kihagyását. A futballista csütörtök délután közleményben reagált az elmúlt időszak eseményeire, és bejelentette, hogy a „jelenlegi szövetségi kapitány vezetése alatt nem kíván a magyar válogatott rendelkezésére állni”.

„Ha a körülmények a jövőben változnak, és a Magyar Labdarúgó-szövetségnek szüksége lesz az eddigi karrierem során szerzett tapasztalatokra, természetesen a csapat rendelkezésére állok, és segíteni fogom” – tette hozzá a német élvonalban szereplő Hoffenheim támadója.


A 2016-os Eb-selejtezők első fordulójának teljes programja

Vasárnap, 19 órától: Grúzia–Írország (D csoport), Magyarország–Észak-Írország (F), Dánia–Örményország (I); 21.45: Gibraltár–Lengyelroszág (D), Ferörer-szigetek–Finnország (F), Portugália–Albánia (I), Németország–Skócia (D), Görögország–Románia.

Hétfő, 19 óra: Oroszország–Liechtenstein (G); 21.45: Luxemburg–Fehéroroszország (C), Spanyolország–Izland (C), San Marino–Litvánia (E), Svájc–Anglia (E), Ausztria–Svédország (G), Montenegró–Moldova (G), Ukrajna–Szlovákia (C), Észtország–Szlovénia (E).

Kedd, 19 óra: Azerbajdzsán–Bulgária (H), Kazahsztán–Litvánia (A); 21.45: Izland–Törökország (A), Csehország–Hollandia (A), Andorra–Wales (B), Bosznia és Hercegovina–Ciprus (B), Horvátország–Málta (H), Norvégia–Olaszország (H).

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés