
Készen állnak. Hazai környezetben kezdi a Bajnokok Ligája-selejtezőket a Nagyváradi VSK
Fotó: Facebook/CSM Oradea Polo - Oficial
Hosszú távra tervez a Nagyváradi VSK férfi vízilabdacsapata a nemzetközi porondon. A Bajnokok Ligája hétvégi selejtezőköréből továbbjutást céloz a bajnokaspiráns Körös-parti együttes.
2022. szeptember 29., 19:522022. szeptember 29., 19:52
Továbbjutást céloz a Nagyváradi VSK férfi vízilabdacsapata a Bajnokok Ligája hétvégi csoportselejtezőjében. A klubot irányító Șerban Sere kiemelte, hogy a torna házigazdájaként magasak az elvárásaik, olyan játékoskeretet állítottak össze, amellyel az országos bajnoki cím elhódítása mellett a nemzetközi porondon való helytállás is elérhető. „Nem alkuszunk a céljaink terén. Egyértelműen arra törekszünk, hogy minél jobban szerepeljünk a BL-ben, ugyanakkor, ha kiesnénk az EuroKupába, akkor azt a sorozatot is maximális felelősséggel kezeljük majd. A nyári igazolásokat alapul vége szerintem versenyképesek vagyunk” – mondta.
Ismeretes, hogy az elmúlt idény végén edzőt váltott az alakulat, és Dorin Costrăș helyére Ciprian Câmpianut nevezték ki.
A váradiak öt játékost is átigazoltak fő riválisuktól: a bajnoki címvédő Steauától a rutinos Marius Țic, Tiberiu Negrean, Vlad Dragomirescu, Mihnea Gheorghe és Vancsik Levente érkezett. A Nagyváradi Crișulnál nevelkedett kapus, Țic felidézte, hogy a 16 évesen hagyta el szülővárosát és került Bukarestbe, de mindig is szeretett volna a VSK színeiben is medencébe ugrani. „Nagyon örülök, hogy végül sikerült. Fantasztikus, hogy hazai környezetben játszunk a BL-selejtezőkben, szeretném, hogy minél többen szurkoljanak nekünk.
– mondta.
A Nagyváradi VSK a B csoportban az olasz RN Savonát, a török Galatasaray Isztambult és az izraeli ASA Tel-Avivot fogadja. A papírforma szerint az olasz és a török együttes lesz a házigazdák fő riválisa, a tornát viszont pénteken 19.30-kor az izraeliek ellen kezdik. Szombaton 19.30-kor mártóznak meg a nagyváradi olimpiai uszodában a Galatasaray ellen, hogy aztán vasárnap 11.30-kor a Savona legyen az ellenfél.
A román bajnok Steaua a Hollandiában játszó A csoportban szerepel a ’80-as és ’90-es években legendássá vált Vasas, valamint a montenegrói Primorac, a bosnyák Napodjedivi Sarajevo, illetve a házigazda Het Ravijn társaságában. A C jelű ötösben a hétszeres BL-győztes horvát Mladost Zágráb mellett a montenegrói Jadran Herceg Novi, a litván EVK Zaibas, a török Enka Isztambul és a szlovák Nyitranovák, a D csoportban pedig a francia Tourcoing, a görög Panioniosz, a portugál Vitoria Guimaraes, a bosnyák Banja Luka, valamint a dán Kastrup harcolnak a továbbjutásért.
Ott az A csoportban a címvédő olasz Pro Recco, a spanyol Barceloneta, a német Hannover, a szerb Radnicki Kragujevac, a grúz Dinamo Tbiliszi és a görög Olympiakosz Pireusz, a B-ben pedig a Ferencváros, a szerb Novi Belgrád, a francia Marseille, a horvát Jug Dubrovnik, a spanyol Sabadell és a német Spandau 04 Berlin vár rájuk.
Romániában az országos bajnokság még nem kezdődött el, a oda-visszavágó alapon rendezendő alapszakaszt az október 8-9-i hétvégén indítják majd. Az alapszakaszt lezáróan a nyolccsapatos mezőny két csoportra oszlik, majd négy tornán döntetnek az egymás közötti sorrendről. A felsőház első két helyezettje az elődöntőbe jut, míg a harmadik és negyedik helyezett az alsóházi csoport két legjobbjával játszik a negyeddöntőben.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.
szóljon hozzá!