Hirdetés

„Elsüllyedtek” a németek a vb-n

Németország „udvariasan bánt” Magyarországgal a Svédországban zajló világbajnokság középdöntőjében: nem elég, hogy az esélyesebbnek vélt németek hétfő este 27-25-re kikaptak a magyaroktól, tegnap Németország az addig pont nélküli Norvégia ellen is térdre kényszerült (35-25), így biztossá vált, hogy Magyarország hatosa első négy helyének egyikén, azaz a vb legjobb 8 csapata között végez. A végső sorrend a lapzártánk után befejeződött magyar–spanyol és francia–izlandi meccs után alakult ki. A vb 2–7. helyezettje alanyi jogon kijut a 2012-es olimpia selejtezőtornájára, illetve a 8. hely birtokosa is reménykedhet.

2011. január 26., 09:542011. január 26., 09:54

A magyarok németek elleni mecscsén – Gulyás helyett – már pályára lépett Perez is, aki a klubjával, az MKB Veszprémmel kötött megállapodás szerint három vb-találkozón szerepelhet.

A 39 éves átlövő már a kezdésnél a pályán volt – a magyarok három átlövővel kezdtek, Perez mellett két németországi légiós, Mocsai és a székelyudvarhelyi születésű Ilyés is pályára került, utóbbi volt egyben az irányító is. Fazekas három védéssel mutatkozott be, a németek már a 8. percben, 4-1-es hátrányuknál időt kértek.

Ezt követően a szerencse is a németek mellé állt, és elhúztak 7-4-re. Ezután azonban ismét brillírozott a magyar védelem, jól végződtek a kontrák is, és 8-8 lett az állás. Furcsa módon Mocsai kapitány ekkor kért időt, és a következő két percet az emberhátrányban lévő németek 2-0-ra megnyerték, s a szünetben is maradt a különbség (10-12). Fordulás után egyenlített Magyarország (14-14), és a 45. percben már 19-17 volt az állás a Mocsai-csapat javára. A felek egyre többet hibáztak, de egyenlítés után (21-21) ismét visszaállt a kétgólos különbség. Az 58. percben, 24-23-nál Ilyés találata kis nyugalmat adott, ám a németek is „beköszöntek”. Egész pályás letámadásra jöttek ki a németek, miközben ide-oda cserélt gazdát a labda. Az utolsó percben Császár volt eredményes, Fazekas pedig bravúrral védett, így végleg eldőlt a fontos csata – a magyarok javára.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés