Hirdetés

Először jutott rájátszásba a Craiova

Kosárlabda – Négy nappal a Nagyváradi VSK után a Craiova is bebiztosította helyét a férfi kosárlabda-bajnokság rájátszásában: a SCM U csapata történelme során először jut a Nemzeti Liga legjobb nyolc együttese közé. Ugyanakkor hat fordulóval az alapszakasz vége előtt a Marosvásárhely, a Kolozsvár és a Ploieşti is már csak egyetlen győzelemre van a továbbjutástól – amelyet azonban egy újabb szebeni vereség is meghozhat számukra.

Boros Miklós

2013. március 01., 06:292013. március 01., 06:29

A hétközi forduló legnagyobb csatáját a listavezető Várad vívta Giurgiuban, ahol csak kétszeri hosszabbítás után tudott nyerni, miután a harmadik negyedben 11 pontos hátrányba került (56:45). Milos Peszics 31 ponttal és 9 lepattanóval vezette győzelemre a VSK-t, a szerb bedobónak ez volt idei legjobb teljesítménye. A Maros KK is nehezen gyűrte le a Rovinari-t, a szoros mérkőzésen húsz alkalommal változott a vezetés, a vásárhelyiek csak az utolsó két és fél percben tudtak elhúzni, amikor 80:81 után zsinórban nyolc pontot szereztek. A hazaiaknál Andrija Csirics 19, Branko Csuics 18 pontot dobott, a gorjiak legjobbja Louis Darby (27) volt. A női bajnokságban a CSM Târgovişte kevesebb mint 24 óra alatt pótolta két elmaradt mérkőzését, a címvédő Gyulafehérváron szoros csatában, Kolozsváron pedig könnyedén győzött.

Férfi Nemzeti Liga, 24. forduló: CSŞ Giurgiu–Nagyváradi VSK 78:80 (kétszeri hosszabbítás után), Marosvásárhelyi Maros KK–Energia Rovinari 92:84, Temesvári BC–Csíkszeredai Hargita Gyöngye KK 89:71, CSU Ploieşti–Nagyszebeni CSU Atlassib 79:66, SCM U Craiova–Bukaresti CSM 78:71. Korábbi eredmények: Temesvári Timba–BCM U Piteşti 68:81, Konstancai Farul–Kolozsvári U-Mobitelco 65:77, Medgyesi Gaz Metan–Dinamo 84:48. Az élmezőny: 1. Nagyvárad 44 pont, 2. Craiova 43, 3. Marosvásárhely 41, 4. Ploieşti 41, 5. Kolozsvár 41, 6. Temesvári BC 40, 7. Medgyes 40. Női Nemzeti Liga, 18. forduló: Gyulafehérvári CSU–CSM Târgovişte 66:77. 16. forduló: Kolozsvári U–Târgovişte 39:95.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés