
Fotó: MTI
A magyar csapat hazai pályán 37-32-re nyert a nyolc vb-finalistát felvonultató német csapat ellen. A nagyiramú találkozón a védelmeket gyorsan átjátszották a csapatok, és potyogtak a találatok. A tempó sok cserét követelt, ebbõl a hazaiak jöttek ki jobban, mert Peric a kispadról jövõk kísérleteit megfogta. A magyar együttes a 12. percben vezetett elõször (10-9), de váltott vezetéssel folytatódott az ütközet, majd 17-17-nél Mocsai Lajos idõt kért, és kapust cserélt: Peric helyett Tatai állt be, aki még büntetõt is fogott. A második félidõben tovább tartott a veszprémi lendület, és fokozatosan nõtt a különbség: 30-24-nél a Löwen idõt kért, és valamelyest felzárkózott, de végül a magyar csapat nyert. „Örülök az ötgólos elõnynek, remélem, nem lesz kevés a szombati visszavágón – mondta Mocsai Lajos, a Veszprém trénere. – Komoly, férfias, kemény csata volt. A németek nagy iramot próbáltak diktálni, hogy sok hibára kényszerítsenek bennünket. Addig esett sok gól, amíg a két elsõszámú kapus állt bent, mert õket sikerült jól kielemezni.” A Veszprém 1992-ben nyert már Kupagyõztesek Európa-kupáját, azonban 1993-as és 1997-es KEK-, illetve a 2002-es Bajnokok Ligája-döntõt elbukta, az ex-veszprémi Buday Dániellel kiálló németek még semmilyen trófeát nem gyûjtöttek be. „Ez az elsõ idegenbeli vereségünk a KEK-ben. Az öt gól egyfajta határ, otthon jobbnak kell lennünk, hogy megszerezhessük a trófeát” – nyilatkozott Buday.
A címvédõ Resicabányai CSM tegnap 29-28-ra kapott ki Ausztriában, így vasárnap hazai pályán nagy esélye van a serleg megtartására. Aihan Omer tanítványai az elsõ félidõben játszottak jobban, de a hazaiak a második játékrészben felzárkóztak, és fordítani is tudtak. „Igazi fináléhangulatú mérkõzés volt, amelyet apró nüánszok döntöttek el, és szerintem erre kell számítanunk a visszavágón is – mondta a válogatottat is irányító Omer. – Bár látszólag mi vagyunk az esélyesebbek, nem hinném, hogy az osztrákok föladták volna a csatát: gyõzni jönnek majd Resicára, így nem érkezett még el az ünneplés ideje.” A CSM amúgy az egyetlen romániai csapat, amelyik két egymást követõ évben bejutott egy nemzetközi kupasorozat döntõjébe.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.