Hirdetés

Előnyben a Sepsi-SIC a bajnoki elődöntőben

•  Fotó: Sánta Imre

Fotó: Sánta Imre

Győzelemmel kezdte a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a női kosárlabda-bajnokság elődöntős párharcát: a Szabó Kati Sportcsarnokban telt ház előtt megrendezett pénteki mérkőzésen a háromszékiek 63:50 arányban diadalmaskodtak örök riválisuk, a tavalyi bajnok Târgoviștei CSM felett.

Sánta Imre

2016. március 13., 16:432016. március 13., 16:43

A nagyszámú közönség már a mérkőzés kezdetére fergeteges hangulatot teremtett a csarnokban, és a szentgyörgyi lányok át is vették a lelátók lüktetését, hiszen az első percekben egyszerűen állva hagyták ellenfelüket. A 7. percben – elsősorban Jeffery és Evans kosarainak köszönhetően – már 15 ponttal elhúztak a zöld-fehérek (17:2), míg a teljesen összezavarodott vendégek hibát hibára halmoztak. Csak a negyed utolsó perceiben találtak valamelyest magukra, de így is 13 pontos hátrányban találták magukat a második játékrészre.

A jó kezdést követően a házigazdák megtorpantak a folytatásban, az ellenfélnek azonban ezt nem sikerült kihasználnia: sok hibával tarkított, kétségbeesett erőlködésbe fulladt a játéka. Ennek ellenére mégis sikerült feljönniük 10 pontra (27:17). Ekkor a háromszékiek mestere, Zoran Mikes időt kért, és három cserét is végrehajtva küldte vissza csapatát a pályára.

Jól szálltak be a meccsbe a cserejátékosok: rövid időn belül Pierre Louis 6 pontot szerzett, Tavic is rátett még egy lapáttal, így aztán 37:22-es előnnyel vonulhatott szünetre a Sepsi-SIC.

A mérkőzés záró felvonására ismét rázendített a szentgyörgyi közönség, és ezt meg is hálálta a hazai csapat. Néhány perc alatt a kitűnően teljesítő Pierre-Louis hathatós hozzájárulásával 20 pontra növelte előnyét a zöld-fehér alakulat (58:38). A biztos vezetés tudatában az utolsó percekre már visszavett az iramból a Sepsi, de ennek ellenére meggyőző teljesítménnyel került 1-0-s előnybe az egyik fél második győzelméig tartó párharcban

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés