2009. november 04., 09:532009. november 04., 09:53
A mentőöv az utolsó pillanatban érkezik, hiszen Herbert Müller, a Rulmentul trénere a hét elején hét játékosnak tartott edzést – ennyi kézilabdázó maradt a súlyos anyagi gondokkal küszködő klub alkalmazásában.
A csődközeli állapot Teodor Florescu üzletember „regnálása alatt” alakult ki, aki klubtulajdonosként tavaly nyáron hangzatos átigazolási kampányt indított, amely során több, nemzetközileg is elismert romániai, illetve külföldi kézilabdázót szerződtetett az 1960-ban alapított, 1981-ben és 2006-ban bajnokságot, utóbbi évben pedig Román Kupát és Challenge Kupát is nyert Cenk alatti gárdához, azzal a nem titkolt céllal, hogy megtörje a nagy rivális Râmnicu Vâlcea-i Oltchim uralmát a román bajnokságban, illetve a nemzetközi porondon is sikeresen szerepeljen.
Ám hamar kiderült, hogy a csapat költségvetését messze meghaladják a kiadások: a játékosok már az elmúlt télen jelezték, hogy fizetésük elmaradt. Az első nagy veszteség februárban érte az erdélyi csapatot, amikor a klub és a román válogatott nagy reménysége, Cristina Neagu – csapattársával, Patricia Vizitiuval együtt – elmaradt fizetése miatt szabadon igazolhatóvá vált, és a nagy rivális Oltchimhoz szerződött.
A dél-koreai válogatott Vo Szun Hi áprilisban távozott hasonló okok miatt, júniusban pedig újabb három meghatározó játékos, Ionela Stanca, Carmen Amariei és Simona Vintilă is elhagyta a süllyedő hajót.
A csapat ezzel együtt folytatta a küzdelmeket a romániai és a nemzetközi porondon is: az elmúlt idényben az EHF-kupában az elődöntőig jutott, míg a Nemzeti Ligában ezüstérmes lett. A jelenlegi szezont Florescu ígérgetései közepette kezdte meg a csapat, ám a tulajdonos csak az adósságok töredékét tudta rendezni. Októberben Alina Şorodoc is elhagyta a Rulmentult, a hónap végén pedig a Râmnicu Vâlcea-i Oltchim ellen elvesztett bajnoki rangadón 12 gólt dobó Alexandrina Barbosa jelentette be, nem bírja tovább, majd a spanyol Itxakóhoz szerződött.
A portugál játékossal együtt Cristina Niculaét, Ionica Munteanut és Aneta Barcant is szabadon igazolhatóvá nyilvánította a román szövetség, ám ők november elsejéig haladékot adtak a klubnak. A Rulmentulnak így múlt hétvégén még volt kit pályára küldenie a Nagybányai HCM ellen az EHF-kupa 3. körének első meccsén – amelyet hazai pályán 31-26-ra nyertek meg a Cenk alattiak –, ám a határidő lejárt, a három játékos pedig már nincs a klub alkalmazásában. Herbert Müller vezetőedző így hétfőn hét játékosnak tartott edzést, azt nyilatkozva, hogy az utolsó pillanatig bízik abban, hogy a klub sorsa jobbra fordul.
Tegnap kiderült, hogy Herbert Müller nemhiába reménykedett: a klub hamarosan a brassói polgármesteri hivatal tulajdonába kerül. „Az őszi szezon végén a városvezetés átveszi a Rulmentult, Teodor Florescu egyszerű szponzorként marad a klub mellett. Ebben a pillanatban nem számít, milyen módon történik meg a tranzakció, a legfontosabb, hogy a Rulmentul életben marad – nyilatkozta tegnap George Scripcaru polgármester. – A klubot ideiglenesen Florin Florea, az ifjúsági és sportigazgatóság vezetője irányítja majd. Nincs még stratégiánk a klub jövőjét illetően, gyorsan kellett lépnünk, hogy megmentsük a klubot, hiszen a kézilabdának nagy hagyománya van Brassóban és ennek így is kell maradnia.”
A Nemzeti Ligában idén még két fordulót rendeznek. A Rulmentul – amely hat bajnoki meccséből kettőt kikapott – ma a Rapid otthonába látogat, hétvégén Nagybányán játszik az EHF-kupabeli párharc viszszavágóján, ezután pedig bajnoki meccsen fogadja a nagybányaiakat.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.