2011. január 05., 09:422011. január 05., 09:42
A raktárból hat kerékpár tűnt el. A legnagyobb értékű az a bicikli, amellyel a csíkszeredai születésű Novák Eduárd 2009-ben Olaszországban megnyerte a fogyatékkal élők országúti világbajnokságát. A sportoló leginkább a morális értékkel bíró tárgyak elvesztése miatt bánkódik, és szerinte az elkövetők nem is tudják értékesíteni majd a kerékpárokat – elmondása szerint talán az a 12 kerékpár, amit viszont otthagytak, könynyebben eladható lett volna.
A betörők célja inkább az lehetett, hogy keresztbe tegyenek a bajnoknak. „Nekem akartak ártani, hiszen olyan dolgokat vittek el, amelyek az enyémek voltak, és szerintem a tettesek ismerték a járást is – fogalmazott Novák, a 2008-as pekingi paralimpia ezüstérmese, aki egyúttal jelezte, mindent megtesz, hogy ilyen körülmények között is elindulhasson a tavaszi versenyeken. – Nem számoltunk egy 20 ezer eurós mínusszal, de valahogy meg kell oldanunk. Sajnálatos viszont, hogy ilyen emberek vannak, akik ilyen dolgokkal foglalkoznak. Engem az érdekel főként, hogy előkerüljön az az ember, aki ezt kitervelte” – nyilatkozta a 34 éves Novák Ede, aki 1996-ban autóbalesetet szenvedett, amelynek következményeként amputálták a jobb lábfejét. Az azt megelőzően gyorskorcsolyázóként versenyeket nyerő Novák Eduárd ezután mindent megtett, hogy lábprotézissel is tovább sportolhasson, és végül a kerékpározás szerelmesévé vált.
Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőrség sajtószóvivője elmondta, egyelőre ismeretlenek a tettesek, akik nemcsak kerékpárokat, de számtalan más kelléket is elloptak úgy, hogy erőszakos behatolás nyomát nem találták a garázson, amelyen keresztül bejutottak a raktárba. „Kértünk fényképeket, hogy beazonosíthassuk a kerékpárokat. Ezeket a fotókat továbbítjuk a határátkelőhelyekhez, hogy ne juttathassák ki őket az országból” – magyarázta. A szóvivő hozzátette, már van elképzelésük a gyanúsítottakról, így folyamatban van a nyomozás.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.