
Fotó: Rompres
2008. március 05., 00:002008. március 05., 00:00
Iuliu Mureºan klubelnök bejelentette: elemezték a bukaresti összecsapást, és több mint 30 téves bírói ítéletet fedeztek fel. „Szomorú fordulón vagyunk túl, amely egyértelmûen CFR-ellenes bíráskodást hozott. Összeállítottunk egy DVD-re való képanyagot, amely a téves bírói ítéletek sorát mutatja be. Az anyagot továbbítjuk a román szövetséghez, majd az Európai Labdarúgó-szövetséghez is eljuttatjuk, hogy mindenki lássa, milyen szégyenletes dolgok történnek a román bajnokságban\" – jelentette ki Mureºan. A klubelnök hozzátette, sem õ, sem pedig a CFR-szurkolók nem fognak megbocsátani Alexandru Tudornak. Emellett jelezte, többé nem fogadnak el bukaresti bírót saját mérkõzéseiken. Alexandru Tudorral a találkozó szövetségi megfigyelõje mindjárt a vasárnap esti összecsapás után közölte, hogy kétszer is tévedett. A legjobb romániai bírónak tartott Tudor ezután vidékre utazott, ahol a beszámolók szerint elkeseredetten, kertet ásva töltötte a hét elsõ napjait, nem reagálva a történtekre. A Román Labdarúgó-szövetség késõbb tárgyalja a hibázó játékvezetõ ügyét, szövetségi információk szerint 4–6 fordulós eltiltásra számíthat. A 21. forduló zárómérkõzésén a Temesvári Poli ªtiinþa gól nélküli döntetlenre végzett a vendég Urziceni-i Unireával, így az 5. helyezett Poli 10, míg a 4. Urziceni 9 pontra közelítette meg a táblázaton a 49 ponttal listavezetõ CFR-t. Hírösszefoglaló
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.