
Hűtlen kezelés és visszaélés gyanúja miatt immár hivatalosan is bűnvádi eljárást indított Joseph Blatter ellen a svájci ügyészség.
2015. szeptember 27., 17:032015. szeptember 27., 17:03
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) leköszönő elnöke elleni hatósági vizsgálat már az amerikaiak által májusban kirobbantott korrupciós botrány alkalmával napvilágot látott, de mostanáig nem fogalmaztak meg konkrét vádat ellene. A hatóságok azonban pénteken, a FIFA végrehajtó bizottságának ülését követően tartott házkutatást a 79 éves svájci sportdiplomata irodájában, ahonnan több iratot is lefoglaltak.
A gyanú szerint Blatter 2005 szeptemberében a FIFA számára hátrányos szerződést kötött a Karibi Labdarúgó-szövetséggel – amelynek elnöke a korrupciós botrány egyik kulcsfigurája, Jack Warner volt. A problémákat tetézi, hogy az ügybe Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke is belekeveredett, mivel a FIFA-vezető 2011 februárjában 2 millió svájci frankot utalt át számára az 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért.
„Blattert kihallgatták az ügyészség munkatársai, az UEFA elnökét, Michel Platinit pedig szintén megkérték, hogy szolgáltasson információt. Blatter tagadta, hogy törvénybe ütközőt tett volna” – közölte az ügyészég, amelyet a FIFA közleményében az együttműködéséről biztosított.
A svájci sportdiplomata, mint ismert, május végén választották meg ötödik alkalommal FIFA-elnöknek, de pár nappal később lemondott és csupán a február 26-ra kiírt tisztújító kongresszusig látja el a szövetség vezetését. Helyére többek között Platini is pályázik.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
szóljon hozzá!