
Fotó: Agerpres
2010. május 10., 10:092010. május 10., 10:09
A helyszínre kiérkezett rohammentők egy órán keresztül próbálták újraéleszteni, de nem sikerült. A törvényszéki orvos előzetes jelentése szerint Zoran Kurtes belefulladt hányásába. A tréner koporsóját tegnap a konstancai sportcsarnokban ravatalozták fel. Az elhalálozott családja szombaton érkezett meg Belgrádból a tengerparti városba, a kézilabdaedzőt Szerbiában, Újvidéken fogják eltemetni.
Zoran Kurtes edzőként hazájában, 2006 és 2007 között Szegeden, Egyiptomban, az elmúlt két évben pedig Konstancán dolgozott, illetve Szerbia és Montenegró válogatottját is irányította. Pályafutása során három szerb és egy egyiptomi bajnoki címet szerzett, a Konstancával pedig mindkét idényében bajnok lett. Idén a román klub legjobb nemzetközi eredményét érte el azzal, hogy a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe jutott – itt a magyar bajnok MKB Veszprém búcsúztatta a HCM-et. Zoran Kurtes a sorozatban második román bajnoki címért járó serleget csütörtökön este, a Dinamo ellen otthon 41-28-ra megnyert, már tét nélküli meccs után emelhette a magasba.
A tragédia miatt a román szövetség bejelentette, egy héttel elhalasztja a Román Kupa küzdelmeit, amelyek szerdán kezdődtek volna Brassóban. A hétvégi, utolsó bajnoki fordulóban kialakult a 2009/2010-es bajnoki idény végeredménye. A Konstanca (44 pont) mögött a Resicabányai UCM (38) és a Tîrgu Jiu-i Energia Pandurii (35) végzett a dobogón, őket a Bákói Ştinţa (34), a Steaua (32), a Suceavai Bucovina (30), a Székelyudvarhelyi KC (22) és a Kolozsvári U Transilvania (19) követi a táblázaton – a Román Kupáért az első nyolc helyezett száll harcba. A 9. a Nagybányai Minaur (18), a 10. A Temesvári U Politehnica (14), a 11. a Szatmárnémeti VSK (13), a 12. pedig a Dinamo (10) lett. A 13. Brassói Rom Cri (3) kiesett, a Medgidia korábban visszalépett.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.