Hirdetés

Elhunyt Gyarmati Dezső

Nyolcvanöt éves korában elhunyt Gyarmati Dezső, a magyar vízilabdázás legendás alakja, háromszoros olimpiai bajnoka, az 1976-os ötkarikás győztes válogatott szövetségi kapitánya. A sportág legnagyobbjának temetéséről a család és a Magyar Vízilabda-szövetség a későbbiekben intézkedik – olvasható a szakszövetség honlapján.

2013. augusztus 18., 18:292013. augusztus 18., 18:29

Negyedszázados játékos-pályafutása során a Gamma, a Csepel, az Újpest és a Ferencváros színeiben játszott, első olimpiáján 1948-ben vett részt, Londonból ezüstéremmel tért haza. Helsinkiből és Melbourne-ből azonban már aranyérmesként, miként a római bronzérem (1960) után Tokióból is. Páratlan gazdag éremkollekcióját két Eb-győzelemmel gazdagította – emlékeztet a Nemzeti Sport.

Edzői pályafutását a KSI-ben kezdte meg, 1972-ben pedig másodedzőként már a magyar válogatotthoz került, ahol egy évvel később ő lett a szövetségi kapitány. Az 1976-os montreali olimpián az ő irányításával diadalmaskodott a magyar vízilabdázás egyik legjobb csapata. 1980-ban távozott a válogatott éléről, de a sportágból nem. Később a magyar szakszövetség vezetőségében kapott szerepet, volt alelnök és társelnök, később örökös tiszteletbeli elnöknek választották meg. Bekerült a Nemzet Sportolói közé, a jeles társaság képviseletében lett MOB-tag.

Hihetetlen karizmáját a politikai életben is kamatoztatta: 1990 és 1994 között az MDF országgyűlési képviselője volt, míg 2003-ban a Fidesz kulturális tagozat sportszekciójának elnöke lett. Első felesége a szintén olimpiai bajnok Székely Éva volt, lányuk, Gyarmati Andrea az édesanya sportágát választva úszóként vált nemzetközi klasszissá. A Gyarmati család sportos kapcsolata azonban ezzel közel sem ért véget. Unokái is válogatottságig vitték, Hesz Máté vízilabdában, Szilágyi Liliána úszásban képviselte a magyar színeket, utóbbi ott lehetett tavaly a londoni olimpián.

Kitüntetései, erkölcsi elismerései közül kiemelkedik az 1994-ben megkapott Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje, illetve a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje, amit 2010-ben ítéltek oda neki.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 13., kedd

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói

A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak

A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak
2026. január 11., vasárnap

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot

Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot
2026. január 10., szombat

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott
Hirdetés
2026. január 10., szombat

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen
2026. január 09., péntek

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron

Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron
2026. január 08., csütörtök

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz

Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc

93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc
2026. január 08., csütörtök

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról

Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról
2026. január 07., szerda

Erdélyi hegymászó hódította meg az Antarktisz legmagasabb csúcsát

A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.

Erdélyi hegymászó hódította meg az Antarktisz legmagasabb csúcsát
Hirdetés
Hirdetés