
Fotó: Facebook/simonahalep
Simona Halep kétszeres Grand Slam-győztes román teniszező megerősítette csütörtök este, hogy részt vesz a két hét múlva kezdődő WTA-1000-es besorolású miami tornán.
2024. március 08., 12:532024. március 08., 12:53
Az egykori világelső játékjogának felfüggesztése miatt 2022 augusztusától nem lépett pályára hivatalos mérkőzésen, így elvesztette ranglistapontjait, de szabadkártyát kapott a szervezőktől a miami tornára.
– írta egy Instagram-bejegyzésben.
Halep két alkalommal is eljutott az elődöntőig a Miami Openen: 2015-ben az amerikai Serena Williams, 2019-ben a cseh Karolina Pliskova győzte le a legjobb négy között.
A világklasszis román teniszező 2022. augusztus 29-én játszotta utolsó hivatalos mérkőzését, ezt követően egy pozitív doppingteszt miatt a Nemzetközi Tenisz Integritási Ügynökség (ITIA) felfüggesztette a játékjogát.
A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) kedden helyt adott Simona Halep fellebbezésének, és négy évről kilenc hónapra csökkentette az eltiltását. Ezt az időszakot a döntés szerint 2022. október 7-étől számolták, így az eltiltás 2023. július 6-án lejárt.

Négy évről kilenc hónapra csökkentette Simona Halep versenyzési engedélyének doppingvétség miatt elrendelt felfüggesztését a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS).

Simona Halep bízik benne, hogy kiderül az igazság az ügyében, és bizonyítást nyer, hogy soha nem élt tiltott szerekkel – ezt a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS) való meghallgatását követően nyilatkozta a román teniszezőnő pénteken.
Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.
Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.
A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.
Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.
A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.
szóljon hozzá!