
Fotó: Simona Halep/Facebook
Simona Halep bízik benne, hogy kiderül az igazság az ügyében, és bizonyítást nyer, hogy soha nem élt tiltott szerekkel – ezt a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS) való meghallgatását követően nyilatkozta a román teniszezőnő pénteken.
2024. február 09., 18:552024. február 09., 18:55
2024. február 09., 19:072024. február 09., 19:07
A Sport.ro szerint Halep azt mondta, nem közölhet részleteket a meghallgatáson elhangzottakról, de lehetőséget kapott megvédeni magát. „Nagyon bízom benne, hogy kiderül az igazság, és bebizonyosodik, hogy soha nem állt szándékomban doppingolni, és hogy soha nem is tettem” – fogalmazott a teniszcsillag.
„Nagyon várom, hogy ismét játszhassak, és mindent megteszek ezért” – mondta a világranglista korábbi vezetője.
A román teniszező október 24-én megfellebbezte a CAS-nál a játékjogának doppingvétség miatti négyéves felfüggesztését. Halep azt kéri a lausanne-i székhelyű intézménytől, hogy törölje a Nemzetközi Tenisz Integritási Ügynökség (ITIA) döntését, és enyhítsen a büntetésen.
Az ITIA szeptember 12-én jelentette be, hogy a korábbi világelső versenyzési engedélyét négy évre felfüggesztették doppingvétség miatt.

Simona Halep edzője, Patrick Mouratoglou a közösségi médiában közzétett videóban beszélt arról, hogy ő és csapata ajánlotta a teniszezőnek azt a táplálékkiegészítőt, melynek fogyasztása miatt négy évre eltiltották.

Benyújtotta kedden Simona Halep a Nemzetközi Sportdöntőbíróságra (TAS) a játékjogának doppingvétség miatti négyéves felfüggesztése elleni fellebbezését – tájékoztatott a lausanne-i székhelyű intézmény.
A magyar kupagyőztes Ferencváros az első kalapból az AC Milannal és a Juventusszal találkozik a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
szóljon hozzá!