Hirdetés

Nagy fordítás: kilenc hónapra csökkentették Simona Halep eltiltását

•  Fotó: Kieran Galvin/EPA/Agerpres

Fotó: Kieran Galvin/EPA/Agerpres

Négy évről kilenc hónapra csökkentette Simona Halep versenyzési engedélyének doppingvétség miatt elrendelt felfüggesztését a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS). Az ítélet kihirdetését követően a teniszező közölte, alig várja, hogy ismét pályára léphessen.

Rostás Szabolcs

2024. március 05., 17:262024. március 05., 17:26

2024. március 05., 21:112024. március 05., 21:11

A román teniszező számára rendkívül kedvező ítéletet kedden hirdették ki, ennek megfelelően a korábbi világelső hamarosan visszatérhet a pályára. A hivatalosan még ki nem közölt, a román sportsajtó által ismertetett döntést George Cosac, a Román Teniszszövetség elnöke megerősítette az Euronews hírtelevíziónak. Időközben a CAS hivatalosan is megerősítette a 9 hónapos eltiltásról hozott ítéletet. A sportdöntőbíróság keddi közleménye szerint a február 7. és 9. között lezajlott tárgyaláson számos szakértőt és tanút hallgattak meg az ügyben, majd a testület egyöntetűen úgy döntött, hogy

részben helyt ad Halep fellebbezésének, és játékjogának eredetileg négy évre szóló felfüggesztését kilenc hónapra csökkenti.

Hirdetés

Mindez azt jelenti, hogy a kétszeres Grand Slam-győztes teniszező visszatérhet a pályára, hiszen letöltötte eltiltását. Az ítélet szerint Simona Halepnek a pozitívnak bizonyult vérminta levételének napja, azaz 2022. augusztus 29. és 2022. október 7. közötti hivatalos eredményeit semmisnek nyilvánítják, azaz törlik az ebben az időszakban szerzett ranglistapontjait, visszavonják az esetleges tornagyőzelmeket és pénzdíjakat. A döntés szerint ugyanakkor az ITIA-nak 20 ezer svájci frankot kell fizetnie Halepnek az ügyvédi honoráriumra és a választottbírósági eljárással járó egyéb költségekre.

Frissítés

Halep: győzött az igazság!
„Alig várom, hogy ismét pályára léphessek” – nyilatkozta Simona Halep, miután a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) helyt adott a fellebbezésének, és négy évről kilenc hónapra csökkentette játékjogának doppingvétség miatti felfüggesztését. Az eltiltás időszakát a döntés szerint 2022. október 7-étől számolják, így az 2023. július 6-án lejárt. A világklasszis román teniszezőt az AFP hírügynökség idézte. Mint írták, amióta doppinggyanúba keveredett, Simona Halep mindig hangsúlyozta ártatlanságát és azt, hogy tudatosan soha nem fogyasztott tiltott szert. „Feddhetetlen sportoló vagyok és voltam eddig is” – mondta Halep, felháborítónak nevezve az ellene felhozott vádakat. „Végül győzött az igazság, bár tovább tartott, mint szerettem volna” – fogalmazott a sportoló. Halep egyik ügyvédje, az amerikai Howard Jacobs egy keddi közleményben hangsúlyozta, hogy az eltiltás csökkentéséről szóló döntés „egyben azt is jelenti, hogy Simona Halepnek jogában állt volna indulni a legutóbbi két Grand Slam-tornán, a 2023-as US Openen és a 2024-es Australian Openen”.

Egyébként a sportoló két doppingvétségét külön tárgyalta a bírói testület. Kiemelték: a tiltott szer használatára vonatkozó vád kapcsán Halep elismerte a doppingszabályok megsértését azáltal, hogy a roxadustat került a szervezetébe, de a per során sikerült kétséget kizáróan bebizonyítania, hogy a vétség nem volt szándékos, egy szennyezett étrendkiegészítővel került be a szervezetébe a tiltott szer. „Bár a testület megállapította, hogy Simona Halep gondatlansággal vádolható a doppingellenes szabályok megszegése miatt, mivel nem volt elég óvatos a Keto MCT nevű étrendkiegészítő használata során, ez a vétsége nem súlyos” – szerepel a sportdöntőbíróság ítéletében.

A román sportoló biológiai útlevelében kimutatott „rendellenességek” kapcsán a CAS leszögezte, az ITIA kizárólag a 2022. szeptember 22-én levett minta eredményére hivatkozva állapította meg, hogy Halep tiltott szerekkel élt.

A CAS az ügyben első fokon eljáró testülettől eltérően egy műtéti beavatkozás miatt 2022. szeptember 9-én levett vérminta eredményét is figyelembe vette. Ez, illetve Halep akkori nyilvános bejelentése, miszerint a 2022-es év hátralevő részében nem kíván versenyezni, cáfolja az ITF független bírósága által vázolt forgatókönyveket. „Az összes bizonyítékot figyelembe véve a CAS vizsgálóbizottsága nem állapított meg szabályszegést, elutasította ezt a vádat” – szögezték le a határozatban.

korábban írtuk

Doppingügy: Simona Halep beperelt egy táplálékkiegészítőket gyártó vállalatot
Doppingügy: Simona Halep beperelt egy táplálékkiegészítőket gyártó vállalatot

Simona Halep beperelte azt a táplálékkiegészítőket gyártó kanadai vállalatot, amelyik szerinte felelős abban, hogy doppingvétség miatt négy évre felfüggesztették a játékjogától, írja a Reuters.

A Nemzetközi Tenisz Integritási Ügynökség (ITIA) tavaly szeptemberben jelentette be, hogy Simona Halep játékjogát négy évre felfüggesztették doppingvétség miatt. Az ITIA közölte, hogy egy független bíróság két különálló doppingvétség miatt függesztette fel a korábbi világelső versenyzési engedélyét.

A 31 éves román sportoló játékjogának ideiglenes felfüggesztést azt követően rendelték el 2022 októberében, hogy a 2022-es amerikai nyílt teniszbajnokság alatt levett minta a roxadustat nevű tiltott szert mutatta ki a szervezetében. Ezt követően Halep doppinggyanúba keveredett a biológiai útlevelében kimutatott „rendellenességek” miatt is.

Simona Halep mindvégig tagadta, hogy tudatosan használt volna tiltott szert. „Egész pályafutásom során egyszer sem fordult meg a fejemben a csalás gondolata, mivel ez teljesen ellentétes mindazokkal az értékekkel, amelyekre neveltek. Teljesen összezavartnak és elárultnak érzem magamat ebben a tisztességtelen helyzetben” – írta az ellene megfogalmazott vádakkal kapcsolatban annak idején Halep, aki már akkor élete legnagyobb megrázkódtatásának nevezte az eltiltását. Játékjogának felfüggesztését megfellebbezte a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS), ahol idén februárban meghallgatták. A sportoló azt kérte, hogy töröljék a Nemzetközi Tenisz Integritási Ügynökség (ITIA) döntését, és enyhítsenek a büntetésen.

korábban írtuk

Bízik az igazában, és mihamarabb visszatérne a pályára Simona Halep
Bízik az igazában, és mihamarabb visszatérne a pályára Simona Halep

Simona Halep bízik benne, hogy kiderül az igazság az ügyében, és bizonyítást nyer, hogy soha nem élt tiltott szerekkel – ezt a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS) való meghallgatását követően nyilatkozta a román teniszezőnő pénteken.

Ezt követően a kétszeres Grand Slam-győztes teniszező beperelte azt a táplálékkiegészítőket gyártó kanadai vállalatot, amelyik szerinte felelős abban, hogy doppingvétség miatt négy évre felfüggesztették a játékjogától. A román teniszező több mint 10 millió dolláros kártérítést követel a Quantum Nutritiontól, arra hivatkozva, hogy a cég terméke, a Schinoussa Superfood révén került be a szervezetébe a roxadustat nevű tiltott szer, amit a 2022-es amerikai nyílt teniszbajnokság alatt végzett drogteszt kimutatott a vizeletében.

korábban írtuk

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották Simona Halepet, a teniszező fellebbezett a sportdöntőbíróságon
Doppingvétség miatt négy évre eltiltották Simona Halepet, a teniszező fellebbezett a sportdöntőbíróságon

Négy évre eltiltotta a játéktól Simona Halepet doppingolás miatt a teniszezők doppingügyeivel foglalkozó Nemzetközi Tenisz Integritás Ügynökség (ITIA).

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget

Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget
Hirdetés
2026. október 05., hétfő

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben

Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben
2026. október 02., péntek

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors

A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart
2026. szeptember 26., szombat

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában
2026. szeptember 24., csütörtök

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban

A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK

Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK
2026. szeptember 20., vasárnap

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi

Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi
2026. szeptember 13., vasárnap

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt

Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt
Hirdetés
Hirdetés