Elégtétel az aranyérem

Kipihente már az ünneplés fáradalmait?

Nem volt mit, ugyanis munkával ünnepeltem. A döntő mérkőzés után nem sokkal hazajöttem, mert nagyon sok dolgom van a BVSC utánpótlásedzőjeként, és szerettem volna családommal is eltölteni egy kis időt. De gondolom, a fiúk nagy bulit csaptak Nagyváradon.

Ez immár a harmadik idénye volt a Nagyváradi CSM együttesénél. Miben tudtak jobbak lenni az idén?

Amióta itt vagyok, fokozatosan javultunk, hiszen az első szezonban harmadikok voltunk, a másodikban ezüstérmesek, most pedig megnyertük a bajnokságot. Pedig szerintem éppen most volt a legerősebb a mezőny, mivel az idei világbajnokság miatt sok válogatottaspiráns román pólós inkább hazajött játszani, minthogy külföldi másodosztályban szerepeljen. Mi pedig annak ellenére, hogy két kezdőjátékos elment a csapattól, jobbak lettünk – főleg azzal, hogy a fiatalok egy újabb évvel rutinosabbak lettek.

Pályafutása során a legerősebb pontvadászatokban szerepelt. Mit jelent a román bajnoki cím?

A győzelem mindenhol fontos. Ráadásul magyar bajnokságot 17 évvel ezelőtt nyertem utoljára az akkori Tungsram együttesével, így ezért sokat jelentett ez a mostani siker.

Három évvel ezelőtt mi motiválta, amikor belevágott a romániai kalandba?

A Nagyváradnak nem volt kapusa, és bár én akkor már abbahagytam a vízilabdát, örömmel jöttem. Minthogy otthon üljek, inkább edzek, és tétmecscseket játszom – nem is sikertelenül. Ráadásul minden gond nélkül történt meg a beilleszkedés. A nyelv nem okozott gondot, hiszen sokan beszélnek magyarul a klubnál, a kollégáim pedig igazán rendesek voltak, elismerték a tudásomat és a koromat.

Csak a rangadókon, a Steaua, a Dinamo és a Rapid ellen védett, a többi, gyengébb együttes ellen nem. Nem volt nehéz így formában maradni?

A BVSC-nél 14 éves gyerekeket edzek, és kapusedzést tartok a felnőttcsapatnál, így állandóan mozgok. Ráadásul, ha csak egy kapus van jelen a tréningen, akkor én is a többiekkel együtt készülök a nagycsapatban.

Marad a következő szezonra is?

Azt még nem tudom, egyre nehezebben megy, ráadásul meg kell felelnem a munkahelyemen is. Viszont nagyon jó szórakozás, és amíg más fizet a hobbijáért, én pénzt kapok érte. Most azonban úgy érzem, hogy a nagyváradi csapatnak inkább ide kellene vonzania a fiatalokat, akik láthatják, hogy itt komolyan veszik ezt a sportot, itt van jövő. Először a mennyiségre kellene rámenni, hogy utána minőséget lehessen válogatni.

Hogy látja, a keret jelenlegi fiatalabb játékosainak beérésében önnek is volt szerepe?

Éreztem, hogy ha én nem tudtam sokat hozzátenni a játékhoz, akkor általában vesztettünk, míg ha jó formában voltunk, annak legtöbbször győzelem lett a vége. Úgyhogy azt hiszem, kellettem a csapatnak, szükség volt a tapasztalatomra; végül is a válogatott Duncán és Georgescun kívül a többiek vagy dolgoznak, vagy tanulnak még a sport mellett.

Az ellenfélre hatással volt a neve?

Szerintem igen: amikor ötmétereshez jutott egy-egy csapat, a játékosok egymást lökdösték hátulról, hogy ne nekik kelljen elvégezni. Korántsem az volt, hogy most lövök az öregnek egy gólt, hanem az, hogy ne én legyek az, aki elrontja. Az egykori formám elmaradását mentálisan tudtam pótolni. Egy ugyanilyen szintű fiatalabb kapustól nem tartottak volna így, és a nagy számok törvénye alapján a több próbálkozás több gólt is jelentett volna.

Kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes, bronzot szerzett világbajnokságon, és nyert egy Világkupát – azonban ez akár kevésnek is tűnhet a magyar válogatott 1997 óta tartó sikersorozatához viszonyítva. Nehezen élte meg, hogy pont akkor került ki a csapatból, amikor elkezdődött a menetelés?

Ez a csapatsport: még hatan vannak rajtad kívül a pályán, és tőlük is ugyanúgy függ a siker. Ez szerencse kérdése is, én pedig olyan korszakban játszottam, amikor nem volt olyan jó a magyar válogatott. A válogatottal kapcsolatban inkább a kerettagság elveszítésének a mikéntje fájt. Azután, hogy végigjátszottam az atlantai olimpiát, amelyiken a negyedikek lettünk, kimentem Olaszországba, és ekkor megszakadt az egész. Tizenhárom éven keresztül 160 alkalommal védtem a válogatott kapuját, három olimpián játszottam, de nem volt egy igazi búcsúmeccsem. Ezért akárki akármit mond arról, hogy a román bajnokság sokkal gyengébb, a nagyváradi szereplésem számomra elégtétel, hiszen itt megbecsültek. Nagy öröm volt az, hogy a játékostársaim megköszönték a segítségemet.