
2011. január 07., 10:132011. január 07., 10:13
Sajtóértesülések szerint a Galata másfél millió eurót fizet az erdélyieknek a 27 éves argentin középpályásért, míg más források úgy tudják, ezt az összeget az idény végén 500 ezer euróval megspékelik. Gheorghe Mureşan klubelnök csütörtök délután az utóbbi variánst erősítette meg, és hozzátette, a tél folyamán Lacina Traoré is eligazol egy európai elitcsapathoz, legkevesebb 5 millió euróért.
Culio három és fél éves szerződést kötött a Galatával, amely rossz őszt zárt: 17 meccs alatt csupán 23 pontot gyűjtött, és ezzel a török bajnokság 9. helyén áll, 19 ponttal leszakadva az éllovas Trabzonspor mögött. Culio – aki évente 800 ezer eurót fog keresni Törökországban – 2007-ben került Kolozsvárra a chilei La Serena együttesétől, azt megelőzően csak Dél-Amerikában, a Flandria, az Almagro, az Independiente és a Racing Club csapatában játszott. A Gépész utcában hamar meghatározó játékossá vált, és már első idénye végén történelmet írt csapattársaival a CFR első bajnoki címének begyűjtésével. A Liga 1-ben 89-szer lépett pályára és 3 gólt szerzett. A kiszolgáló szerepkörét kiválóan betöltő argentin játékos részese volt a Pászkány Árpád üzletember által elitklubbá alakított CFR öszszes sikerének: 7 trófeával, azaz két bajnoki címmel, három kupasikerrel és két Szuperkupa-győzelemmel büszkélkedhet. A Bajnokok Ligája és az Európa Liga csoportkörében nemzetközi hírnevet is szerzett magának: fellépései során 3 gólt lőtt, a BL mostani idényében 4 gólpasszal hívta fel magára a figyelmet.
„Nagyon boldog vagyok, még el sem hiszem, hogy ez történt. Nem gondolkodtam sokat az ajánlaton, azonnal elfogadtam. Örülök, hogy Gheorghe Hagival dolgozhatok, remélem, sikerül meghálálnom a bizalmát” – nyilatkozta Culio. Az argentin játékos búcsúzáskor köszönetet mondott a CFR-nek, amelynek jóvoltából berobbant az európai futballba.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.