2012. október 25., 09:182012. október 25., 09:18
Az NB I 7. helyén álló magyar csapat mai ellenfelénél, a Bázelnél a múlt héten menesztették Heiko Vogel vezetőedzőt, akit Murat Yakin váltott a kispadon: vasárnapi bemutatkozásakor egygólos vereséget szenvedett együttese a Luzern vendégeként, és a klub csak negyedik a bajnokságban.
Sándor György úgy vélte, a Basel problémái ellenére az eddigi legnehezebb erőpróba vár rá és futballista társaira, mert bár a Sporting a legnagyobb név a csoportban, de a három hete
3-0-ra legyőzött portugál együttesnél komoly gondok vannak. A Bázelt egyébként a Kolozsvári CFR búcsúztatta a Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörében, az EL G csoportjában eddig két döntetlent ért el. A Videoton genki veresége és a Sporting legyőzése után három pontjával a második, továbbjutó helyen áll. Köteles László belga csapata, a négy pontjával éllovas Genk a Sportingot fogadja.
Románia képviselője, a Steaua szintén továbbjutó helyen áll az E csoportban: ma csoportelsőként látja vendégül a második helyen álló Moldét. George Becali klubtulajdonos egyértelműen győzelmet vár, nemcsak ma, hanem a következő fordulóban, Norvégiában is. A skandináv csapat egyébként a hírek szerint több alapemberét is pihentetni fogja, ugyanis Ole Gunnar Solskjaer vezetőedző fontosabbnak tartja a vasárnapi, Rosenborg elleni hazai bajnoki rangadót – a két rivális azonos pontszámmal áll a táblázat élén öt fordulóval a zárás előtt. Az E jelű kvartett másik meccsén Hajnal Tamás együttese, a Vfb Stuttgart győzelmi kényszerben fogadja a Köbenhavnt.
Európa Liga, csoportkör, 3. forduló, ma, G csoport: Videoton FC–Bázel (Strory 4, 20.00), Genk–
Lisszaboni Sporting. A csoport állása: 1. Genk 4 pont, 2. Videoton 3, 3. Bázel 2, 4. Sporting 1. E csoport: Bukaresti Steaua–Molde (Pro Tv, Digi Sport 1, 22.05), VfB Stuttgart–FC Köbenhavn (Digi Sport 2, Digi Sport Hu, 22.05). A csoport állása: 1. Steaua 4, 2. Molde 3 (3-2), 3. Köbenhavn 3 (2-2), 4. Stuttgart 1.
A többi mérkőzés, A csoport: FC Liverpool–Anzsi (Digi Sport 3, 22.05), Young Boys–Udinese. B csoport: Atlético Madrid–Académica, Hapoel Tel-Aviv–Plzen. C csoport: Borussia Mönchengladbach–Olympique Marseille, AEL Limasszol–Fenerbahce. D csoport: Newcastle United–FC Bruges, Marítimo–Girondins Bordeaux. F csoport: PSV Eindhoven–AIK Solna, Dnyipro–Napoli. H csoport: Rubin Kazany–Neftci (Digi Sport 1, 19.00), Internazionale–Belgrádi Partizan (Digi Sport 2, Digi Sport Hu, 20.00). I csoport: Prágai Sparta–Hapoel Kiryat Shmona, Olympique Lyon–Athletic Bilbao (Digi Sport 3, 20.00). J csoport: Panathinaikosz–Lazio, Maribor–Tottenham Hotspur. K csoport: Rosenborg–Metaliszt Harkiv, Bécsi Rapid–Bayer Leverkusen. L csoport: Helsingborg–Hannover 96, Levante–Twente.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.