2012. november 21., 08:482012. november 21., 08:48
A német bajnoki címvédőnek egy döntetlen is elég a továbbjutáshoz, míg az Ajaxnak az egy pont kevés lenne – még akkor is, ha a csoport másik mérkőzésén a Real Madrid kikapna a Manchester City vendégeként –, ugyanis a zárófordulóban a Real otthonába látogat.
A C csoportra áttérve, ha Juhász Roland csapata az Anderlecht hazai környezetben legyőzi az AC Milant, akkor hatalmas lépést tesz afelé, hogy fennállása során először ott legyen a BL egyenes kieséses küzdelmeiben. A belga együttes a legutóbbi fordulóban 1-0-ra nyert az orosz Zenit ellen, ez volt a klub történetében az első hazai BL-siker.
Ugyanakkor a brüsszeliek még soha sem győzték le a lombardiai alakulatot, eddigi öt BL-összecsapásukon háromszor értek el döntetlent, és kétszer kikaptak, ráadásul ezeken a találkozókon mindössze egy gólt szereztek, ez éppen Juhász nevéhez fűződik a 2006/07-es idény milánói, 4-1-es olasz sikerrel végződött mérkőzésén. A Milan csak vergődik az olasz bajnokságban, eddigi 13 mérkőzéséből hatot elveszített, hasonlóan gyenge rajtot legutóbb az 1941/42-es szezonban produkált a gárda. A csoport másik meccsén a már biztos nyolcaddöntős Málaga a Zenitet fogadja.
Az A jelű kvartettben az utolsó szalmaszálba kapaszkodhat a Kijevi Dinamo, ugyanis ha nem győzi le a Paris Saint-Germain együttesét, akkor a franciák jutnak a legjobb 16 közé. Itt a már továbbjutott Porto a még pont nélküli Zágrábi Dinamót látja vendégül. A B csoportban listavezető Schalke és a második Arsenal egyaránt hazai pályán vívhatja ki a továbbjutást. A londoniak a Montpellier, a gelsenkircheniek pedig Megyeri Balázs csapata, az Olimpiakosz ellen lépnek pályára.
Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló, a mai meccsek, A csoport: FC Porto–Zágrábi Dinamo, Kijevi Dinamo–Paris Saint-Germain. A csoport állása: 1. Porto 10 pont – már továbbjutott, 2. PSG 9, 3. Kijev 4, 4. Zágráb 0. B csoport: Arsenal–Montpellier, Schalke 04–Olimpiakosz. A csoport állása: 1. Schalke 8, 2. Arsenal 7, 3. Olimpiakosz 6, 4. Montpellier 1. C csoport: Zenit–Málaga (Digi Sport 1, Dolce Sport 1, Digi Sport Hu, 19.00), Anderlecht–AC Milan (Digi Sport 3, Dolce Sport 2, 21.45). A csoport állása: 1. Málaga 10 – már továbbjutott, 2. Milan 5, 3. Anderlecht 4, 4. Zenit 3. D csoport: Ajax Amsterdam–Borussia Dortmund (Digi Sport 2, 21.45), Manchester City–Real Madrid (Digi Sport 1, Dolce Sport 1, Digi Sport Hu, 21.45). A csoport állása: 1. Dortmund 8, 2. Real 7, 3. Ajax 4, 4. Man. City 2.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.