Hirdetés

Egyenlített a Déva a City'us elleni futsaldöntőben

Harmadik mérkőzés dönt a bajnoki cím sorsáról a román teremlabdarúgó-bajnokság 2013-2014-es kiírásában, hiszen a Dévai Autobergamo csapata hétfőn hazai pályán 5-2-re nyert a Marosvásárhelyi City'us ellen, így egyenlített az egyik csapat második győzelméig tartó párharcban. A harmadik összecsapást csütörtökön, Déván rendezik.

Nagy-Méhész Tünde

2014. június 10., 15:012014. június 10., 15:01

A bajnoki finálé első mérkőzését az elmúlt négy idényben aranyérmes Marosváráhelyi City\'us egy nagyon kemény összecsapáson hazai pályán 7-6 arányban nyerte az alapszakaszgyőztes, tavaly alapított Hunyad megyei csapat ellen. A párharc második összecsapása Déván is nagyon feszült légkörben zajlott: a vendég szurkolók a beszámolók szerint szidták, köpködték és meg is dobálták a vendég játékosokat.

Székelyudvarhelyen a bronz

A Székelyudvarhelyi FK és a Sepsiszentgyörgyi Spicom részvételével hétfőn, szintén Déván rendezték a harmadik helyért kiírt találkozót. A bronzérem sorsa egyetlen mérkőzésen dőlt el: az udvarhelyi csapat már 6-2-re is vezetett, de a szentgyörgyiek végig küzdöttek és egy gólra fel is zárkóztak. A találkozó vége előtt 10 másodperccel azonban Szécsi Barna labdát szerzett, az üres kapuba rúgott gólja pedig nemcsak a végeredményt (7-5) állította be, de a bronzérem sorsát is eldöntötte.

A hazai együttes Adrian Moţ és Robert Lupu találatával már az első négy percben kétgólos előnyre tett szert.

A játékot már a találkozó elejétől durva belemenések és kemény szerelések jellemezték, a dévaiak játékos-edzője, Robert Lupu pedig már a 10. percben megkapta második sárga lapját, így a játékvezető lökdösését követően a nézőtérről tekinthette meg a folytatást.

Ezt követően a vásárhelyiek edzője, Kacsó Endre a kapus helyett mezőnyjátékost küldött pályára, a kockázatos taktika pedig bevált, hiszen Csoma Ferenc duplájával a City\'us a félidőig egyenlített.

A fordulás után hasonló taktikával teljesen beszorította a vendég együttes a dévai csapatot, de csak helyzetekig jutott, a hazaiak pedig ezt büntették, és Marius Matei távoli lövésével a 35. percben ismét előnybe kerültek. A mérkőzés hajrája hasonló forgatókönyv szerint alakult, a City\'us támadott, a Dévai Autobergamo gólt szerzett. Előbb Alin Paul talált be, majd Moţ második góljával beállította az 5-2-es végeredményt. A vásárhelyiek egyébként a hajrában kihagytak egy büntetőt.

A csütörtökön 18 órától kezdődő harmadik mérkőzésről dévai oldalon Ţiglar és Lupu eltiltás miatt hiányozni fog, míg a vásárhelyi csapatból Ion Al-Ioani lába eltört, Mario Juverdenu, illetve Csoma Alpár sérüléssel bajlódik.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés